“Volt egyszer egy öregember, aki egy oázis
szélén üldögélt a Közel Keleten, egy város
kapujában.
Egy napon, odament hozzá egy
fiatalember és megkérdezte tőle: – Soha nem
jártam még itt. Milyenek e város lakói? – Az
öreg, egy kérdéssel válaszolt neki: – Milyenek
voltak annak a városnak a lakói, ahonnan te
jössz? – Egoisták és rosszak. Ezért örülök, hogy
eljöttem onnan. – Pontosan ilyenek e városnak a
lakói is – válaszolt az öreg.
Nem sokkal később,
egy másik fiatalember közeledett emberünkhöz
és ugyanazt a kérdést tette fel neki: – Most
érkeztem erre a vidékre. Milyenek e városnak a
lakói? Emberünk, ugyanazzal a kérdéssel
válaszolt neki: – Milyenek voltak annak a
városnak a lakói, ahonnan te jössz? – Jók
voltak és együtt érzőek, vendégfogadók és
becsületesek. Nagyon sok barátom volt köztük
és nehezemre esett elhagyni őket. – Ilyenek
ennek a városnak is a lakói, – válaszolt neki az
öreg.
Egy kereskedő, aki épp inni vitte a tevéit,
meghallotta ezt a párbeszédet és miközben a
második fiatalember távolodott, odafordulva az
öreghez, vádló hangon így szólt hozzá: – Hogy
adhatsz két teljesen különböző választ, két
személynek a hozzád intézett ugyanolyan
kérdésére?
– Fiam, mindenki a szívében hordja a
saját világát. Az, aki semmi jót nem talált a
múltban, itt sem fog semmi jót találni. Ellenben,
az, akinek egy másik városban barátai voltak,
itt is hűséges és bizalmas barátokat fog találni.
Mivelhogy tudod, az emberek nem mások, mint
amit mi képesek vagyunk bennük megtalálni.”
♦ ♦ ♦ ♦ ♦