Csakazértis

A város elsősorban művészetével és kultúrájával ragadja magával a látogatót, Pest megyében. A Dunakanyar kapujában, a Visegárdi-hegység és a Duna találkozásánál, a Szentendrei-szigettel szemben, gyönyörű természeti környezetben található. Budapest irányából könnyen megközelíthető, kedvelt kirándulóhely. Korábban a mezőgazdasági területekhez tartozó részek legnagyobb része már beépített belterület, mint a Pannóniatelep, Püspökmajor, Pismány, Szarvashegy. Ez az a hely, ahol születtem, és ahol jelenleg is élek. Aki járt már erre nagyjából ismerheti a várost. Jómagam a négy beépített terület egyikén lakom. Szép környezet és a kilátás tőlünk is meseszép. 

A közlekedési eszközök találkozásától nagyjából domboldalnak felfele úgy 30-40 perces séta az otthonom. Sokszor volt, hogy hazafele jövet főként jó időben, ha nem volt csatlakozás, és az ember nem akar vagyont költeni taxikra, akkor felsétáltam. Zene a fülbe, és irány a domb. Mióta itthon vagyok általában igénybe veszem a helyi- helyközi járatokat, vagy ha éppen ezek hiánya áll fenn, akkor bizony marad a taxi. 

A mi nap hazafele jövet Budapesttől úgy értem ki, hogy nem állt rendelkezésemre semmilyen helyi járat a domboldalra felfele. Most lehet röhögni fognak többen, de pszichésen rákészültem az útra. Felvetődött bennem a kérdés, hogy szóljak-e édesapámnak, és jöjjön értem; vagy üljek be egy taxiba és nem kevés összegért vitessem haza magam az amúgy kocsival 10 perces távon. Aztán bennem motoszkáltak azon megkapott megjegyzések, mely szerint betegségtudatban élek, ne fogjak mindent a betegségre, ne hisztizzek már, és még sorolhatnám. Végül döntöttem. Ismételten vizuálisan magam elé képzeltem az utat, majd egyre csak azt mondogattam magamnak, hogy: “Nincs is ez olyan messze.” 

Neki vágtam. Megnéztem az órám. 11:15 volt, mikor a taxisoktól elindultam. Bennem volt egy “csakazértis” megmutatom a világnak és magamnak, hogy nem. Ez nem betegségtudat. Ezek a tények. Mit bírok és mit nem. S megcsinálom, mert tudom, hogy megtudom. Nem lustaságból szoktam igénybe venni egyéb közlekedési eszközöket, vagy kérek néha napján szívességet. Csupán nagyjából fel tudom mérni, hogy mit bírok, és mi az a pont, amit sajnos már nem. Amikor már érzem, hogy a testemnek elég. 

Mögöttem volt aznap már egy órás torna is. Mindezek mellett a bizonyítási vágy talán, ami ott motoszkált. Nesztek. 

11:52. Beértem a lépcsőházba. Leültem. Éreztem nagyon fáradt vagyok. Előttem még négy emelet, lift nélkül. Muszáj voltam leülni és pihenni. Hallottam jönnek lefele a lépcsőn, így felálltam, hogy ne legyek útban, de még mindig nem tudtam nekivágni a negyediknek. Hírt adtam magamról az egyik közösségi oldalon, hogy megcsináltam. Mert nekem kell feszegetni a határokat. Mindig. 

Azt hiszem itt már nem volt olyan őszinte a mosolyom, mint az ötletem legelején 🙂 Pedig innen már tényleg csak pár perc felfele…. Nagyon távolban látható egy buszmegálló. Onnan pár méter….tényleg…. 🙂 

A posztolás után felmentem a negyedikre, kinyítottam az ajtót, és elterültem az ágyamon. Úgy, ahogy voltam. Táskástól, ruhástól, mindenestől. Semmi másra nem vágytam, csakhogy a szervezetem megnyugodjon. Éreztem idegileg kikészítettem magam ezzel a kis túrával. Ami máskor oly természetes volt, most nem az. Ezt el kell fogadnom. Tudom valahol jót tettem magamnak, valahol pedig nem kellett volna, és jobb lett volna, ha beülök egy taxiba. Késő estig nem tudtam magammal mit csinálni. Fetrengtem. Nem bírtam felkelni. Nem kívántam semmilyen ételt, és a közérzetemen éreztem borzasztóan rosszul vagyok. Fáj mindenem. Szabályosan éreztem, ahogy az idegek kikészültek. 

Egy páran ismerik a környéket, és azon személyek, akik a mai napig megmaradtak mellettem tudják, hogy mit vittem véghez. Nagyjából ugyanúgy “gratuláltak” nekem, mint én saját magamnak. Egyfelől büszke voltam magamra, mert igen, megcsináltam. Fel tudtam sétálni, közel alig 45 perc alatt én is. Majdnem mintha semmi bajom se lenne. Másfelől bennem volt, hogy most végképp kikészültem. Másnap pedig reggel fel kell kelnem, és mennem kell elvégezni a feladatom. Csak reménykedni tudtam másnap reggelre leszek olyan jó állapotban, hogy elinduljak. 

S elindultam…. 

♦  ♦  ♦  ♦  ♦

Ha tetszett a bejegyzés oszd meg ismerőseiddel is!

Blogom mellett kövesd saját facebook oldalam, melyre napi szinten publikálok!

Amennyiben kérdésed van, véleményed van a cikkről, oszd meg velem!