Vannak még csodás pillanatok.

Elmondhatom, hogy az elmúlt egy hétben újra valahol a réginek éreztem magam. Volt egy fergeteges Zumba rendezvény, valamint szinte minden egyes nap találkoztam valakivel. Kicsit olyan pörgős-nyűzsgős hetet tudhatok magaménak, mint régen. Persze ez azzal is járt, hogy a hétvégén ismételten a pihenés kapott főszerepet. Megpróbáltam kitakarítani a szobám, amihez persze segítséget is kértem, és ami régen 1 órás volt, az most 4 órámba telt. Szép lassan a saját tempóban, ülve, ha pihenni akartam akkor pihentem. 

2014. Október 11-én a zumbás ismerőseim, oktatók szerveztek számomra egy jótékonysági party-t a gyógyulásom érdekében. 2015. Október 10-én Érden volt egy fergeteges nagy Zumba rendezvény, amire megbeszéltem a régi oktatómmal, hogy szeretnék elmenni. Tudtam, hogy nem fogok tudni Zumbázni, és úgy mozogni, ahogy a többiek, de nekem többet jelentett, hogy azokkal az emberekkel töltsek el egy napot, akikkel régen aktívan mozogtam, akik ott voltak a jótékonysági bulin és hozzájárultak a gyógyulásomhoz. Sokkal lényegesebb volt számomra, hogy ez az esemény nekem arról szóljon, találkozhatok két lábon, nem ágyban fekve lebénultan az emberekkel. Miután az érzések a lábamban egyre inkább erősödtek, és állni is fájt, így egyetlen 1 dal erejéig próbáltam meg utánozni a mozgást, az egész napot átbeszélgettem, ültem, és néztem, élveztem a táncot (még ha csak néztem is), és a fantasztikus zenét. 

Volt két olyan napom, amikor volt kollégákkal “futottam” (ezen a kijelentésen még mindig röhögök, merthogy nem tudok futni, de jól hangzik) össze egy kávé erejéig. S azon emberek, akik rendszeresen bejártak hozzám, most láthatják hol tart a gyógyulásom. Mit bírok, és mit nem. Hogy élem a mindennapjaim. 

A héten találkoztam az egyik volt ápolónőmmel, illetve két rehabilitációs központban megismert beteggel is. Az egyik otthon vendégelt meg engem, és a volt ápolónkat. Remek kis beszélgetős délután volt, finom ételekkel. A másik beteggel viszont picit kikapcsolódtunk. Mert mi “csakazértis” meg tudjuk csinálni 🙂 

Timivel egy nem túl zsúfolt bevásárlóközpontban találkoztam, ahova a testvérem is velünk jött. Végig ahogy mentem annyira természetes volt, hogy nem a saját érdekemet nézem, hanem Timiét. Timi ugyanis kerekesszékes. Hamarabb odaértem egy picivel, hogy mégis felmérjem a terepet. Én bottal, ő székkel. Ergo az ő igényeit kell figyelemmel vennem. S mivel tudom, hogy milyen az élet kerekesszékben, valahogy természetes volt, hogy kicsit “kimozdítsam” a 4 fal közül, a szürke hétköznapokból. Ahogy sétálgattam csak azon járt a fejem, hogy: “Mekkora is a szék? Hova is fér el? A liftbe igen? Abba az üzlet szintén. A másikba is. Jó, nem lesz gond. Talán tudunk kicsit nézelődni.”

S ekkor eszembe jutott a “baráti köröm”- akik velem a Visegrádi várat akarták a 11-es főútről megmászatni,… Szánalmas számomra még mindig.

Teljesen természetes, hogy ha találkozom valakivel, aki rosszabb állapotban van, mint én saját magam, akkor nem az én igényeimet fogom szemelőtt tartani, hanem a másikét. Ez evidens, alap, és meg sem kérdőjelezhető. Akinek pedig nem az, annak kívánom, hogy csak egyszer ismerje meg a másik oldalt, lehet utána 100-szor fog elgondolkodni bizonyos dolgokon.

Örültem, hogy Timivel találkoztam. Sajnos mikor megismertük egymást a rehabon, én nem éppen voltam barátkozós formámban, amit előre is közöltem ott vele, és egy másik lánnyal. Hiába mondtam a kezelőmnek, hogy nem szeretnék csoportos foglalkozást, mert simán megbántok olyanokat, akiket lehet nem akarnék, egyszerűen nem vagyok abban a formában. Mégis volt egy csoportos foglalkozásom. Utána rájöttek tényleg nem kéne erőltetni, amit nem akarok. 🙂 Így most egy kicsit úgy érzem, hogy kiengeszteltem Timit.

Amire igazán büszke vagyok, hogy tesómnak alap és egyértelmű volt, hogy ő tolja majd a kerekesszéket, mire mondtam: én meg tudom csinálni 🙂 Bár lehet tesóm furán nézett rám, hogy az alig menni tudó, fogja itt tolni a kerekesszékest, de tudtam, hogy a kerekesszék két végébe én ha belekapaszkodom, akkor nem lesz gond. Így is lett. Úgyhogy tesóm le is fotózta, ahogy “vak vezet világtalant” 🙂 

Örülök, ha Timinek sikerült szereznem egy szép délutánt! Vannak még csodás pillanatok, amik sokkal többet jelentenek! 🙂 

A hétvégére az érzetek felerősödtek a lábamban, így az egész hétvégét pihenéssel és feltöltődéssel töltöttem el. 

♦  ♦  ♦  ♦  ♦

Ha tetszett a bejegyzés oszd meg ismerőseiddel is!

Blogom mellett kövesd saját facebook oldalam, melyre napi szinten publikálok!

Amennyiben kérdésed van, véleményed van a cikkről, oszd meg velem!