Jómagam 31 évet vártam arra, hogy valami ott legbelül rávegyen az Életrevalók című film megnézésére. Hiába hallottam már korábban róla, hiába mondták, hogy alap film, és ha még nem láttam nézzem meg. Mindennek megvan a maga ideje, szokás mondani. Az én időm erre a filmre pedig most érkezett meg. És most jöhet, az “Úristen, Te ezt még nem láttad?!” – Nem. Belegondolva pedig talán jó is, hogy most láttam. Hiszen most már nevetve tudtam megnézni, és közben nem azon siránkozni, hogy “jó-jó, de ez egy film… én pedig itt vagyok lebénulva, és lehet, hogy ott így megy, de itt nem…és még sorolhattam volna akkoriban a kifogásaim, amit mai fejjel kifogásnak hívnék”.
Nem vagyok egy filmkritikus, és moziba se jártam se a betegség előtt-után agyba-főbe, valamint már megszoktam, hogy a többségtől alapvetően eltérő a véleményem, így talán most is az lesz.
Utólag átgondolva tehát teljesen jó időben néztem meg ezt a filmet. Mostanra már teljesen tudok azonosulni a filmben lévő főszereplővel. Éppen ezért néhol jókat mosolyogtam, miközben egy igaz történetet mesél el, ahol a főszereplő nyaktól lefele lebénult, és nem érez semmit. Tudom milyen az, mikor ezren mondják, hogy biztosan jó-e, hogy őt választottam ápolónak magam mellé? Nem érzed, hogy valami nincs rendben vele? Az én állapotomnak ez meg az a jó, vagy nem jó. Tipikus kérdések, kijelentések nálam is előjöttek. Mintha mindenki tudná, hogy magának a páciensnek mi a jó…
Különbségek: A filmben Philippe egy baleset következtében , én egy betegség következtében lettem teljesen béna közel 5 hónapig. Míg a filmben nincs kiút a kerekesszékből, addig hosszú folyamat után két lábon járó csodabogár lettem. Míg az ápoló büntetett előéletű, az én rövid időre felkért magán ápolóm a múltjában alkohol problémákkal és borderline személyiség zavarral küzdött/küzd.
Hasonlóságok: Kiszolgáltatott állapot, magatehetetlenség, kerekesszék, a foglalkozások: mozgatások, masszírozás, etetés, fenék törlés, mosdatás – zuhanyoztatás, üzenetek olvasása, válaszolása, és még sorolhatnám.
Nekem nem életrevalónak kellett lennem, hiszen az iróniám, az életvidám énem adott volt a betegség lefolyása alatt is. Nekem inkább “utcáravaló”-nak, hogy visszatérhessek a kinti léthez, hogy felvállaljanak, hogy merjenek velem közlekedni, vagy utazni. S ha a mai napig történik velem valami, akkor mint egy porcelánbabát dugnának be a vitrinbe, mert az én állapotomnak ez vagy az nem tesz jót… Lehet félteni, lehet aggódni, lehet óva inteni. Ellenben az, hogy a négy fal közé legyünk zárva, mert épp történt velünk valami az élet folyamán, kaptunk egy fordulópontot, mely következtében másképp élünk, vagy másképp kell odafigyelnünk magunkra, nem zárhatja ki, hogy nem élhetnék mi is teljes életet. Többek között a film is ebben erősít meg engem. 🙂
Azok, akik nem tudják, hogyan viselkedjenek egy mozgásukban átmenetileg vagy véglegesen korlátozott ember életében, annak javaslom a film megnézését. Tipikusan ne csak nézzetek, hanem lássatok: ne csak a kerekesszékes főszereplőt nézzétek, hanem a segítőjét is, mit hogyan kezel Philippe életében!
♦ ♦ ♦ ♦ ♦
Ha tetszett a bejegyzés oszd meg ismerőseiddel is!
Blogom mellett kövesd saját facebook oldalam, melyre napi szinten publikálok!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: