Imádom, szeretem az embereket…. jó ez ebben a formában és teljességében nem igaz, mert van, akiket kevésbé kedvelek, de a címhez igazából sok köze nincs. Közlekedés. Mindig érdekes témakör szerintem. Te hogyan közlekedsz? Mire figyelsz? Vagy inkább egyszerűbb az okos világodban az okos kis szerkentyűben elmélyedve “bandukolva” menned a nagy világban? Az autósok szidják a motorost, a kerékpárost, a gyalogost. A motoros szidja az autóst, a kerékpárost, a gyalogost. A kerékpáros szidja a gyalogost, az autóst, a motorost. A gyalogos is szid mindenkit. Sőt, hogy teljes és boldog életet tudjanak élni, még egymást is szidják. De aztán valaki belenéz a tükörbe és mondjuk képes saját magát is leszidni?
“Igen, hülye voltam bocs….”
Persze, lökjetek fel bottal, üljetek le közvetlen előttem a metrón az üres helyre, ahova hulla sápadt arccal elvonszoltam magam; majd én állok még 20 percet, mert fiatal vagyok és jól is nézek ki a botot meg igazából az otthoni növényem felfuttatására vettem biztos, nem gond. Ne adjátok át a helyet a betegeknek, a mozgásukban korlátozott személyeknek, az időseknek. Forduljatok el ha egy gyermekes érkezik a tömegközlekedési eszközre, vagy épp bambuljatok továbbra is az újságokba, könyvekbe, e-book olvasókba, telefonokba, és még sorolhatnám. Véletlen se gondolkozz el magadon, vagy használd arra az utazásod, hogy agyban kikapcsolj, vagy megéld a jelen pillanatát és nézelődj, fedezd fel körülötted mik vannak.
Autósként is persze, hogy neked van igazad, mert neked mindig igazad van. Ne enged el a motorost, kerékpárost; neked nem kell, elég ha csak a KRESZ engedi, de Te már nagyobb úr vagy még nála is. Motorosként száguldozzál hülye gyerek módon az autósok között, mert neked 7 életed van, mint a macskáknak. Így nem gond, ha egyel kevesebb marad, csak a hatodiknál már jobban figyelj. Kerékpárosként tényleg nem kell a kijelölt helyen menned, ha és amennyiben van olyan, vagy úgy közlekedned, hogy más is elférjen, mert minek. Gyalogosként meg tényleg ráérsz, hiszen szerinted minden utca sétáló utca. Főleg ha még valamibe belemélyedsz, ami nem az elméd, vagy agyi kapacitásod, akkor aztán a többi gyalogos kerülgessen Téged, mert úgy érzed épp a piros szőnyegen sétálsz egyenest előre, mindenki más meg “félre”.
Sokszor megkapom, hogy már milyen jól tudok lépcsőzni, milyen szépen közlekedem bottal, vagy utazom a tömegközlekedési eszközökön, igaz utóbbit kétszer kellett megtanulnom a három év alatt. Megy ez, mint az ágyba szarás, szokás mondani, csak én még nálatok is jobb vagyok, mert fekvő betegként lebénult testtel tényleg ágyba kell produkálnod, mert ha nem jön a literes hashajtó, és ha az sem segít, akkor a beöntés.
S tudod mire jöttem rá? Hogy senkit nem érdekel a “nyomorod”. Az, hogy én milyen “gyorsan” közlekedem már a tömegben mondjuk egy aluljáróban, nem véletlen. Talán, mert ahogy elkezdtem magam visszaszoktatni a betegség után az utcán való közlekedésre, és leginkább egy budapesti viszonylatban a legigazabb; úgy rájöttem, hogy nincs választásom. Vagy megyek, vagy fellöknek, eltipornak, heringnek képzelnek és összenyomnak, kirúgják a botot a kezemből, nem állnak meg a zebra előtt, és még sorolhatnám. Összességében elmondhatom, hogy csak egy rezgés szinten lévő személyek tudnak egymásra hangolódni. Értsd: mozgásodban korlátozott vagy, akkor megérted a másik ugyanilyen embert, a kis gyermekes anyukát és mindenkit, aki a társadalom számára esetlegesen egy “probléma”, “púp” (és fordítva), mert már más, mint Te ott.
Csak egy korábbi példa: Terhes barátnőm, botos énem. Egy hely a metrón. Félhangosan felteszem a kérdést: Te ülsz le állapotosan vagy én a bot miatt és amiatt, hogy nem tudok fél órát állni? Persze senki se hallja, miért is hallaná?! Hiszen a legújabb app, a reggeli facebook, a hírek, és mi egymás teljesen fontosabb. Néha már röhögve tettem fel a kérdést, mert nyilván tudtuk a reakciókat. Vagyis a nagy semmit. Még olyan is volt büszke magyar közepes nő létére, aki látván (szintén korábbi történet), hogy már úgy állunk a metrón, mint a heringek – igen én is álltam, nem nyavalyogtam, nem kértem, hogy ülhessek le – ő még pluszba felszáll, hogy menjünk beljebb. Nem tudunk…, nem látja? Majd fellök engem, a testvérem, és még a hátam mögött valakit, hogy neki már pedig miután vett jegyet “joga van” felszállni. Igen jogod van “drága csillagom” ahogy megvárni a következő 1 percen belül érkező metrót is, meg ahhoz is jogod van, hogy fellökjél mindenkit, mert kiadtál 300-400 forintot a metróra való utazásra. És igazad van, mert a többi 50-60 embernek abban a metrókocsiba biztos nincs joga a bérletével, jegyével utazni, vagy mindenki bliccelt magadból kiindulva. Innentől meg mindenhez jogod van. Vidd a jegyed az egészségügyi intézetekbe is, mert hátha ott is még jogod lesz ennek köszönhetően. 🙂 Bár mondjuk miután anno a Klinikáknál szállt le, gondolom ott is érvényesítette a “jogát” 🙂
Tehát mielőtt talán a másikat okoljuk, hogy nem tud közlekedni, tegyük fel magunknak a kérdést, hogy mi vajon tudunk-e? 🙂
/Kép: Illés Sándor – Illesmedia/
♦ ♦ ♦ ♦ ♦