Egy eseménysorozat első részén vettem részt most pénteken, melynek címe OK VAGYOK! Mentális show. A honlapot, programot átböngészve; megnézve az előadókat láttam értelmét részt venni ezen eseménysorozat első rendezvényén.
Mikor szembesültem ezzel az eseménysorozattal több minden gondolat cikázott a buksimban. Egyrészt, hogy több ilyen megmozdulás kéne! Több ilyen tájékoztatás kéne az emberek számára, és több nyitott ember kellene, akik mernek is egy-egy ilyen eseményre elmenni. Több hiteles ember kéne!
Végig kérdezve ismerősi köröm, akiket tudom, hogy valahol érdekelt volna ez az esemény, de ezért azért nem tudott ott lenni, magamra maradtam. Nem baj, én belevágok. Egyedül is, “csakazértis”. Első sor, széle, első szék, ha nem bírnám, ha csalódnék akkor szépen kislisszolok majd. Nos ez már akkor megdőlt, mikor láttam a kamerás emberke az pont a fejem felett fogja venni az egész napos előadás sorozatot 🙂 Viszont nem csalódtam. Voltak kezdeti nehézségek, mint mindenhol, de ezt leszámítva úgy gondolom volt értelme elmennem, végig ülnöm, ott lennem, meghallgatnom, és kapcsolatokat kialakítanom.
Természetesen nem is én lettem volna, ha már reggeli órákban nem akartam volna összezuhanni. Reggel ingajárat a mosdóba, mert valahol tudattalan énem izgul, hogy jajj mi lesz, Adrika most magára maradt, egyedül kell elmenni, nincs ismerős, nem kíséri el senki, és persze a kezdeti izgulás pontosan elég is volt arra, hogy az idegeim felébredjenek, leszűkítve a gyomoridegek körére, ezáltal pedig kellemetlen érzeteket okozva a reggeli órákban. Sebaj, induljunk útnak. Már a metróra felszállván barátnőm kérdésére, hogy “Jól vagyok-e?” – persze büszkén tolom a választ, hogy “ahha”. Igazából meg látják rajtam, hogy marhára nem vagyok jól. Persze a nagy izgulás, hogy mi lesz, hogy lesz, eluralta a testem további szegleteit is. Az egész testem kezdtem nem érezni. Gyengeség lett úrrá rajtam. Remek gondoltam. Nem hiszem el, hogy amire igazán szeretnék menni, most majd nem tudok, mert úgy érzem összeesem. Igen, be kellett látnom, szarul vagyok. Ahogyan ismét be kellett látnom magamnak, hogy bár lehet fizikailag nem, de szellemileg lehet túl sokat vállaltam. Gratula Adrika, vállveregetés, akkor se fogom feladni, csúszva-mászva, de ott leszek, mert én OK akarok lenni.
Testvérem elkísért a helyszínre, addigra meg már testem próbált megnyugodni, a fejem pedig elővette az agykontroll csínját-bínját, és elkezdte magát gyógyítani, hogy igen, én ezt meg tudom csinálni, ott tudok lenni, végig tudom ülni és még utána lesz erőm leutazni a páromhoz is. Miért? Mert AKAROM! Így is lett. Remek előadások, remek előadók. Igaz, átélt, megélt történetek!
Az eseménysorozatot, melynek lesz még folytatása csak ajánlani tudom.
Merjétek vállalni magatok, a gyengeségeiteket, az erősségeiteket! Nem szégyen, ha az élet elgáncsol és neked újra és újra fel kell állnod valamiből. Meríts erőt mások történetéből, meríts erőt a saját képességeidből, és hidd el azt, hogy meg tudod csinálni.
Te is tudsz OK lenni!
/Kép: pixabay/
♦ ♦ ♦ ♦ ♦
Ha tetszett a bejegyzés oszd meg ismerőseiddel is!
Blogom mellett kövesd saját facebook oldalam, melyre napi szinten publikálok!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: