Sajnos egyre inkább tapasztalni, hogy egy műtéti hiba, egy betegség, egy baleset – még ha nem a mi hibánkból következett is be – adódóan többen kényszerülnek megváltozott életet élni. Sokan, melyeknek testileg nem látszik semmi, talán nem is merik ezt a tényt a szűk családi körön kívül felvállalni, de talán még ott is kellemetlen szituációkat tud produkálni, ha vállaljuk, hogy mi “fiatalon” (egészen a nyugdíjas korosztályig gondoltam fiatalnak az embert) valahol gyengékké váltunk.
Mikor az én életemben adott volt, hogy hetek, hónapok óta az állapotom nem változik, és a testem lebénultan hever az ágyban, egyetlen dolog érdekelt: így maradok-e? Ugyanis, fejben már azon gondolkodtam, hogy a negyedik emeleten lakom, ahol nincs lift. Akkor most s.o.s.-ben olyan lakásba költözni, ahol tovább tudom élni kerekesszékes életem. Hogyan és mit fogok tudni magammal kezdeni, ha a kerekesszék lesz az életem további része. Az embernek ilyenkor számtalan gondolat cikázik a fejében, főleg mikor egy maga heverészik a betegágyában néző- és szórakoztató közönség nélkül.
/Kép: saját tulajdon/
Azóta eltelt három év, és ezalatt a három év alatt rengeteg megváltozott embert ismertem meg, akik így, vagy úgy, de jelenleg már kénytelenek másképpen élni az életüket.
A hétvégén volt megrendezve a Millenárison a Női Karrier Nap a jobline szervezésében. A rendezvény ingyenes volt, de regisztrálni kellett. Több szempontból is érdekelt az esemény, így megkértem a páromat, aki nem nő, hanem egy igazi pasi, hogy kísérjen el engem. Valamint csatlakozott az egyik barátnőm is hozzánk. Hárman három különböző módon szemléltük a megrendezésre került eseményt.
Barátnőmről tudni kell, hogy elsődlegesen az idegennyelvet igénylő pozíciók érdekelték, a párom kíváncsi volt, hogy egy ilyen eseményen esetlegesen, ha egy-két férfi belátogat, vajon rájuk is fel vannak-e készülve a kiállítók, jómagam pedig egyértelműen arra voltam kíváncsi, hogy megváltozott munkaképességűként vajon milyen lehetőségeink vannak a munkaerő piacon.
Körülbelül 11 óra után érhettünk oda picivel, és olyan fél három körül jöttünk el a rendezvényről. Ez idő alatt leginkább azt tapasztaltuk, hogy nagyon pici helyre lettek összezsúfolva a pavilonok, a workshop részek, és még akkor ezen zsúfolt térre tettek be egy színpadot az előadóknak, előtte pedig igyekeztek egy nagyobb üllő alkalmasságot kialakítani az érdeklődők számára.
Ahogyan az esemény nevében is benne volt: “női” – így teljes mértékben mondhatom, hogy felkészültek a hölgy vendégekre. Sminkelés, tanácsadás, promó üdítő osztogatás, és a pavilonokon található saját szóróanyagos termékek is nőknek készültek. Smink tükör, nyakba-akasztópánt, szőlőzsír, toll, kis irattartó – bérlettartó, fülhallgató, cukorkák, és még sorolhatnám. Tipikusan olyan termékek, amelyek elsődlegesen nőknek készültek, és mellettük még egy-néhány unisex, hátha az eseményre egy pasi is belátogat.
/Kép: saját tulajdon/
Szerencsére nemcsak a párom volt egyedüliként férfi az eseményen, így azért megnyugodtam, hogy nem volt gáz, hogy elkísért engem. Délután ugyanis egy másik programra kellett mennünk, melynél jómagam voltunk a szervezők.
Vida Ági, és Törköly Erika volt az a két előadó, akinek az előadását végig ültük. Erikát személyesen is ismerem, sőt egyfajta mentorom és élő lelkiismeretem is egyben. Vida Áginak pedig követem az élő videóit a közösségi oldalon. Mindkét előadás úgy gondolom, hogy sokak számára hasznos volt, de ami tetszett, hogy Erika beszéde az “énidő”-ről a páromat is elgondolkodtatta.
Az előadások előtt azonban végig jártuk a pavilonokat. Volt konkrét kiállító, akiket felkerestünk, mondhatni céltudatosan indultunk az állások böngészésének. Egyetlen kiállítónál találtam családbarát opciós állásokat, konkrétan így meghirdetve. Kíváncsivá tett, így hát ott kezdtünk; majd fokozatosan haladtunk tovább.
Sajnos a másik amitől tartottunk és be is igazolódott, hogy a tipikus “nesze semmi, fogd meg jól”, totálisan értelmetlen volt, hogy odamentünk és kérdezni mertünk. Még a családbarát opciónál, melyet elsőre kiszemeltem eltöltöttünk jó néhány percet és beszélgettünk, hogy milyen lehetőségek vannak; addig sajnos a legtöbb pavilonnál azt a választ kaptuk:
Hogy tudnám én elképzelni ezt az eseményt? Egyrészt egy nagyobb, szellősebb helyen. A kiállítóktól legyen kint olyan képviselő, aki ténylegesen tud, személyre szabottan segíteni az embernek, ha már egyszer az veszi a fáradtságot kis naivan, vagy csupán csak kíváncsiságból és elmegy, hogy hátha többet fog megtudni ott az adott kiállító képviselőjétől, mintha felmenne a gugliba, és elkezdene keresgélni.
Jómagam egy néhány pavilonnál feltettem a költői kérdést:
Megváltozott munkaképességű állások vannak nálatok?
Mit gondoltok mennyien jelentették ki egyértelműen, hogy igen? Ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor igazából nulla, azaz 0. Ugyanis még a családbarát opciónál is az volt, hogy leginkább 4 – 6 órások vannak (hozzáteszem, hogy teljesen jók a megváltozott képességűeknek), de az nincs feltüntetve ezeknél, hogy megváltozott képességű emberek számára aktuálisak lennének. Ellenben azt megtudtam, hogy volt időszak, amikor viszont rengeteg ilyen álláshirdetés volt náluk, így talán ők állnak legközelebb ahhoz, hogy egyáltalán valamerre el tud indulni egy ember ha szeretne.
Volt, ahol a feltett kérdésre nem kaptam választ. Volt, ahol perfekt angol tudásnak kellene lennie az egyénnek ahhoz, hogy homeoffice-ban otthon dolgozzon. Feltételezem a megváltozott munkaképességűek körében sincs mindenki perfekt tárgyalási angol szinten pláne kis hazánk általános selejtes nyelvtanításának köszönhetően. Közben gugli bácsi is a segítségemre jött, hogy tájékozódjam manapság egy megváltozott képességű élőlénynek milyen állásokat tudnak esetleg az interneten kínálni, ha már személyesen nem igazán jutottunk többre, mint hogy néhány szóróanyaggal a kezünkben távoztunk.
Legtöbb ilyen típusú állás az vagy ügyfélszolgálat, vagy takarítás, vagy betanított munkás. Nem értem, attól, mert valaki megváltozott életet él, még nem “buta”, hogy ne vihetné többre, és csak ilyen tipikus “alsórendű” munkakörbe kellene elhelyezkednie, ha éppen egyetem, főiskolán végzett diplomásként. Néha az ember talál olyat is, ami ezektől egy picit több értelemben, ahol kicsit jobban kibontakozhat az ember, de oda meg alap, hogy legyen angol/vagy német esetleg mindkettőből társalgási szintű nyelvismerete az egyénnek.
Hogy a csudába legyen, ha anno szakközépben az angol óráim helyett matek órát tartottak, vagy éppen elmaradtak. Hogyan legyen, ha anno elmentem külön magántanárhoz, majd megtudván a szakközepes tanárom ezt, soha az életbe nem szólított fel azért, mert szerinte akkor én már mindent tudok. Valószínűleg ilyen nyelvtanulással, ami jelen van hazánkban, biztosan az egész társadalom rendelkezik tárgyalási szintű nyelvismerettel. Nem mondom, valóban fontosnak tartják, és mostanra már egyre több lehetőség van arra, hogy a gyereket különböző elő osztályokba iratgassuk, meg már az óvodában is fontosnak tartják, hogy nyelvet tanuljunk, de ne feledkezzünk meg, hogy azért az oktatásunk sem tündöklő, ahogyan az egészségügy sem az.
A legszebb, mikor azt lehet olvasni egy megváltozott munkaképességű állásnál, hogy munkaidő: “teljes!” – valószínűleg azért lett megváltozott munkaképességű, leszázalékolt “nyomorék”, mert feltehetőleg 8 órát vagy annál többet is tud vállalni. Ugye?! Röhögök ilyenkor, hogy ezt mégis hogy képzelik? A cégnek persze teljesen jó, hiszen ha ilyen típusú embert alkalmaz, akkor még támogatást is tud kapni az államtól és elmondhatja, hogy ő, mint munkáltató alkalmaz megváltozott képességű lényt.
Kicsit úgy érzem, hogy a két véglet található meg: vagy nagyon azt akarják, hogy elbutulj (lásd alja munkakörök), vagy nagyon azt hiszik, hogy egy zseni vagy (lásd teljes munkaidőben és még perfekt nyelvtudással rendelkezz). Valahogy a köztes megoldások nem igazán jöttek velem szemben ebben a témakörben.
♦ ♦ ♦ ♦ ♦