Amerikai utam során a Niagara-vízesés (Niagara Falls) is a programok között szerepelt, melyet nemcsak az amerikai oldalról, hanem a kanadai részről is szerettünk volna megcsodálni. Története közel 12.500 évvel ezelőtti időre húzódik vissza, az utolsó jégkorszak idejére. A hatalmas vízesés, az Egyesült Államok és Kanada határán fekszik.
Utazásunk vasárnap reggel kezdtük meg, és a terv szerint mielőtt a kanadai oldalra mentünk volna át, még az amerikai oldalon néztük volna meg a vízesést, illetve ott ebédeltünk volna. Parkolóhely hiányában – ami relatív közel esett volna, hogy ne kelljen sokat gyalogolnom – azonban átmódosítottuk a programot, és ráhajtottunk a hídra, melynek közepén a zászlók is jelzik a határvonalat Amerika és Kanada között.
Vám ellenőrzés. Útlevelek odaadása. Külön vízum nem kellett. Az ESTA beutazási engedély nálunk volt, hogy Kanadából visszafele igazoljuk az útleveinkbe pecsételt dátum mellett, hogy megvan a beutazási engedélyünk, azonban nem kérték az ESTA-t, csak az útlevelet. Néhány kérdés, kik vagyunk, milyen kapcsolatban állunk egymással – rendszerint férj és feleségnek gondoltak minket a testvéremmel -, mennyi időre és miért szeretnénk beutazni az országba, mi a testvéremmel mikor utazunk haza, miért jöttünk. Mindkétszer teljesen normális vámtisztet fogtunk ki, normális kérdésekkel, és miután megkapták a kellő információkat tovább is engedtek minket.
Olyan dél talán délután 13 óra körül átérvén a hídon Kanadába, szállásunkat csak délután 4 óra után tudtuk elfoglalni, éppen ezért addig is ellátogattunk a Niagara Parks Botanical Gardens-hez, ahol az udvaron szebbnél szebb növényekkel találkozhattunk, láthattuk a rose garden-t, vagyis a rózsák kertjét, de ami igazán hihetetlenül nagy élmény volt számomra, a zárt részen lévő növények és az ott élő pillangók cikázásai, játszadozásai. Az embernek vigyáznia kell, egy-egy földre szálló pillangót ne taposson el, ne lepődjön meg, ha érzi rászállottak a szebbnél szebb lepkék. Mindenki kedvence egy bizonyos kék színű volt, mely ellentétben a többi fajtával alig akart “lenyugodni”, repkedett, cikázott, kergetőzött össze-vissza.
A botanikus kert után, kis kitérőket tettünk még, mielőtt a szállásra érkeztünk volna. Megálltunk a virág óránál és egy emlékműnél, aminek fel lehetett menni szűk kis csigalépcsőn át a tetejébe, s megcsodálni a kilátást. Jómagam és kereszt szüleim nem, de testvérem felment a kb. ha jól emlékszem min. 225 lépcsőn… Leérkezvén a közvetlen mellette lévő étterem teraszára ültünk be, és bár közel 50 perc volt a várakozási idő az ételek kihozatalára, pozitívan érintett minket, hogy finom, ízletes ételeket készítettek.
Chicagoban már ettem levest, és mivel itt sem voltam nagyon éhes, éppen ezért az étlapra nézvén meglátván “…tomato soup…”, már tudtam, hogy nekem meg kell kóstolnom az ottani paradicsomlevest. Enyhén csípős, magyar szokásomhoz híven, egy kis cukorral édesítve, tökéletes harmóniát alkottam levesemnek. Desszertnek meg jöhetett az isteni finom creme brulee.
Indulás a szobánkat elfoglalni. Chek-in. Lepakolás, majd kis távnyi sétára található egy “felvonó”, mely a vízeséshez visz le.
A vízesés a folyóvíz meredeken való hirtelen lejtése egy magasabb szintről. A folyómeder sajátságos alakulása folytán áll elő: ha a mederben erős törés támad, akkor ott sellő képződik; ha a meder lépcsős, úgy bukás, vízesés, zuhatag áll elő, mely nevét aszerint nyeri, amint a lépcső kisebb vagy erősebb. Egy folyón akár vízeséssorozat is kialakulhat. /wikipeida.hu/
Maga a név, Niagara, mennydörgő vizet jelent, mely elnevezést a bennszülött indiánok adták. A Niagara folyó az Eire-tóból ered, békésen halad, majd az Ontario-tóhoz közeledvén zúgókon hirtelen felgyorsul, s vágtatva érkezik meg a zuhataghoz, ahol drámaian felgyorsulva, „mennydörgő” vízként zúdul le a mélységbe. A látvány magával ragadó. Az embernek olyan érzése van, mintha a zuhatag magával akarná ragadni, és a víz hömpölygéssel együtt akarna ő maga is lefolyni a mélybe.
A párafelhőket már jó messziről láthatjuk, s magát a „mennydörgés” is bizonyíthatóan 50 km-es távolságból is hallható. A szétporladó vízpermeten megtörő Nap sugarai csodálatos és állandóan látható szivárványt varázsol a vízesés fölé.
Hírnevét egy francia szerzetesnek, Louis Hennepin-nek köszönheti.
A vízesést vacsora után éjszakai fényekben pompázva is láthattuk, miután a Skylon toronyba felmentünk, megcsodálni a 360 fokos kilátást. Szerencsénkre, este 21 órás tűzijátékot is sikerült végignéznünk.
Nézzétek meg Ti is ezt a gyönyörű látványt, mely szemünk elé tárult utazásunk során:
Hétfő reggel, korán kelvén, a reggelinél meglepetésként ért, hogy magyarul köszöntek ránk: Jó reggelt! A fekete “Budapest” feliratos pulóverben reggeliző Zoli és családja is abban a hotelben szállt meg, ahol mi. Ők már régebb óta kint élnek, de magyar tudása a mai napig perfekt. S mint elárulta az egyik felszolgáló hölgy is félig magyar, így a “thank you” kifejezés mellé magyarul is megköszöntük neki reggeli kedvességét. Megreggelizvén első utunk a MarineLand-be vezetett, ahol hihetetlen élményben lehetett részünk: Beluga etetésen vettünk részt! Végig járva a területet pedig utoljára beülhettünk egy delfinshow-t megnézni.
A kanadai részt megnézve, hazafele a vám után sikerült parkolóhelyet találnunk, majd az amerikai oldalról is megcsodáltuk a víz zuhatagot, a Menyasszony fátyollal. Egy kép erről az oldalról is nektek:
Jobbnál jobb élményekkel szívünkben és lelkünkben elindultunk hazafele, hiszen másnap unokatesómékkal és gyermekeikkel állatkerti program következett. Itt volt az idő a pihenésnek. Csodálatos élményekben volt részünk, amit ezúton is köszönök mindenkinek, aki segítette álmunk valóra váltását.
A blogbejegyzésben feltüntetett képek, saját szerzemények: szerzői jog.
♦ ♦ ♦ ♦ ♦
Ha tetszett a bejegyzés oszd meg ismerőseiddel is!
Blogom mellett kövesd saját facebook oldalam, melyre napi szinten publikálok!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: