Lassan már két hónapja lesz, hogy visszatértem kis országunkba az idei nyaralásomból, mégis mostanság kezdek hódítani a legújabb kiegészítőmmel. A három év alatt sok mindent tapasztaltam a tömegközlekedés, az utcán való közlekedés alatt. Fiatal is, szép is, szerény is, és nem látszik rajta semmi. Nem értik, hogy akkor miért van a kezemben egy sétabot.
Valójában szerencsés vagyok, hogy úgymond külső nyomai nem látszódnak a három évvel ezelőtt átélt autoimmun betegségemnek, de miután az egész vegetatív idegrendszeremtől a sensoros és motoros idegrendszert átölelően mindent érintett, ezáltal egyfajta egyensúlyi, koordinációs biztonság a bot. Ingerszegényebb környezetben kevésbé használom, mint a tömött, zsúfolt helyeken, ahol a sok inger az odafigyelő koncentrációs képességem jobban befolyásolja, és ezáltal „összezavarodok”, és megszédülhetek. Illetőleg igen, ahogyan a lelkemnek is, ugyanúgy a szervezetemnek is vannak rosszabb napjai, amikor bizony a sokadik lépcsőzésnél, vagy csak szimplán a bot egy támasz, hogy ne essen össze, és még bírja azt az egy-két, vagy akár három lépést is, ami még hátravan.
Három éve csodálom a külföldi közösségi oldalakat, a hozzám hasonlókat. Mind a kitartásuk, az akaraterejük, mind a felvállaltságuk miatt. Ott láttam meg elsőként, hogy egy segédeszköz igenis lehet kiegészítő. Nem kell komornak, ridegnek, és teljesen egyszerűnek lennie. Magát az egész gyógyulási folyamatot fel lehet dobni stílusos segédeszközökkel is, amiknek mellettünk életük van.
Számtalan gyógyászati segédboltban próbáltam keresgetni számomra is ideális botot, de az egyszínű barna, szürke, kék, és lilán kívül nem igazán találtam semmi színt, vagy életet ezekben a segédeszközökben. Semmi olyat, ami lényegében én vagyok, az egyéniségem. Az első botomat még a rehabilitációs centrumban kaptam meg, emlékszem 400 Ft-ba került, és barna színe volt. Mindig is szerettem felöltöztetni, strassz köveket rátenni, vagy valami csajosabb matricát. Sokáig hű szolgám volt. Egészen 2014 decemberétől az idei évig, azaz 2017-ig. Aztán jött a csere. Már nem volt stabil a tartása, nyikorgott, akárhányszor összecsuktam vagy szétnyitottam már jó előre az utcán megismertek és hátranéztek.
Kellett egy másik. Így lecseréltem egy kékre. Farmer kékhez tökéletes. Bár egyszerű, de mégis más szín. Mégis kicsit jobban passzol hozzám, kicsit „csajosabb”. Ám tudtam, hogy ő sem lesz az igazi számomra, hiszen a típusa ugyanolyan volt, mint a barnáé. Mindenesetre ezzel a kékséggel utaztam idén a rokonaimhoz külföldre. S ott rám talált: Rózsaszín, virágos, vidám. Típusában strapabíróbb, jobb kialakítás, jobb összetétel. Mindenkinek a tekintetét pedig felkelti.
„Micsoda szép színes botod van!”
„Milyen jó design!”
A reakciók tehát nem az, hogy mekkora nyominger vagy, mert egy sztk-s bot van a kezedbe, és végig mérnek, hiszen nem látják a miértjét; hanem egyfajta kiegészítőre tekintenek, mintha a legújabb színes nyakláncom, karkötőm, vettem volna fel; vagy egy új táskát a ruhatáramhoz, új cipellővel.
Miért ne tehetnénk szebbé, vidámabbá életünket színes és vidám segédeszközökkel?
Talán akkor nem a depresszió kerülgetne minket, és a sajnálkozás, hanem vidámságot vinnénk a saját életünkbe is.
♦ ♦ ♦ ♦ ♦
Ha tetszett a bejegyzés oszd meg ismerőseiddel is!
Blogom mellett kövesd saját facebook oldalam, melyre napi szinten publikálok!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: