Nézését, a járását és csípőjének a ringását

• Cilárik Adrienn
• 2017. szeptember 4. hétfő

Mindenkinek ismert és talán már a könyökén jön ki a fent említett dalcím. Nem véletlen, hogy ezt választottam posztom címének is, mert hát ahogy a viccben is megvan írva:

Mit néz a neurológus? – A nézését, a járását, csípőjének a ringását.

 – S tényleg!

Viccelődöm ezzel én is a saját esetemből kiindulva. Sokan személyesen is ismernek, és sokakkal ritkán futok, találkozom össze az utcán, olykor itt-ott. Sokszor mondjátok, hogy “szép a járásod”, “jó a járásod”, “sokat javult a járásod”. 

Gyakorlás. Kilépés a komfortzónából. Kilépés a biztonságból. Mindig mikor valaki megdicsér nekem önkéntelenül is egy régi videó felvételem jut eszembe, melyet azt hiszem most már két éve készített rólam édesanyám, amikor is a házunk környékén gyakoroltam. Így volt ez a mai nap is, mikor éreztem a szervezetem fáradt, nem pihent eleget. Épp ebédet vásároltam magamnak a büfében, mikor kolléganőm, akivel általában ritkán találkozunk, megjegyezte “milyen szép már a járásod”, és én közben folyamatosan, ahogy haladtam előre szuggeráltam a földet, hogy valójában visszacsatolást adjak szürkeállományomnak, hogy igen amin lépek az egyenes, és nem ingatag. Folyamatos koncentrálás volt. Az évek, a rutin, azonban már egyre jobban tökéletesít mindenben, hogy más külső szemlélő, és laikus ezt ne vegye észre. 

Azon a bizonyos videón igyekeztem szemléltetni mindazt a hibát, melyet Ti laikusként talán észre se vesztek, de én magam legbelül tudom, hogy mit csinálok jól és mit nem. 

Ezek jelen életemben sem változtak. 

• Amennyiben kísérletezni állna kedvem, hogy a botot elengedjem, és “szabadon kószáljak“, úgy bizonyára mindenképpen azt fogod látni, hogy nem a járda szélén megyek, hanem fal mellett, kerítés mellett. Ez egyfajta biztonság, hogy ha mégis úgy tartaná kedve az egyensúlyomnak, hogy dőlök, akkor legyen hova, legyen mi megfog.

• Általában eléggé ingerszegény környezetben hagyom el a botot, és járok anélkül. Ergo rajtam kívül senki sincs az utcán, ami annyira javult, hogy már egy – két lézengő lélek nem zavar.

• És akkor igen az ingerek. Távol vannak tőlem. Még az autó elhaladása is már messzi inger, amit ki tudok kapcsolni agyban. Ami a komfortzónámon belül lenne az meg tud zavarni.

• Bot nélkül nagyon lassú a tempóm. Folyamatosan koncentrálok. Rendszerint van egy pont, amit kinézek és arra összpontosítok. Általában nem fordulok jobbra vagy balra. Csak egyenest.

• A szememre, a látásomra támaszkodom, nagyjából 90%-ban. A jobb lábamat még csapom, ha fáradok. 

• Lassú járásnál már talán nem látszik, de ahogy megyek, fordítom picit a csípőm. Ha gyorsabb lenne a járásom, ott ez látványosabb.

• Néha megingok. Főként, ha már nagyon fáradt a szervezetem. 

• Folyamatosan hosszú ideig nem tudok bot nélkül járni. 

Nem szép a járásom, egyáltalán nem az. Szakmai szemmel vizsgálva, nem laikusként tudom. Bottal ezt tudom korrigálni, és tudok gyorsabb lenni, mint a bot nélküli koncentrációs, természetellenes járásomhoz képest.

Bottal ösztönös a járásom, bot nélkül nagyon is tudatos.

♦  ♦  ♦  ♦  ♦

Ha tetszett a bejegyzés oszd meg ismerőseiddel is!

Blogom mellett kövesd saját facebook oldalam, melyre napi szinten publikálok!

 

 

Amennyiben kérdésed van, véleményed van a cikkről, oszd meg velem!