Milyen is a „jó” orvos?

Milyen is a “jó” orvos?

Mindenekelőtt tisztáznunk kell, hogy kinek mit is jelent a „jó” szócska az orvos státusz előtt? Mitől jó egy orvos? Mitől jó saját magunknak egy orvos? A „jó orvos” kifejezés mindenki élettörténetében mást és mást jelent.

Számomra a hitelesség a mindennapi életben is fontos, így egy orvostól is elvárom, hogy hiteles legyen szakmáját illetően., és páciensével szemben is. Mindenképpen azt az orvost tartom „jó” orvosnak, aki betegei panaszainak utánamegy, és addig keresgél, addig küldi őt további kivizsgálásokra, míg nem derül ki, hogy a panaszokat mi okozza. Milyen meghúzódó rejtett, ritka betegség állhat egy-egy tünet mögött.  Nemcsak legyint és mindenféle érdemi kivizsgálások nélkül, a legelsőnél feladja azzal magyarázva meg a tüneteket, mint például:

„születési rendellenesség”

„lelki ok”

„az időskori állapot” – és hasonlók.

Azt az orvost tartom „jónak”, aki amennyiben szakterületét illetően felismeri, hogy a beteg nem tartozik hozzá, illetőleg az adott témában az ő tudása esetleg kevés egy élet megmentése érdekében, úgy az ország legjobbjaihoz irányítja páciensét. Belátja, ha egy bizonyos ponton már segítséget kell kérnie más orvos kollégáitól. Hozzáteszem, hogy ez utóbbit úgy gondolom bármely egészségügyben lévő dolgozónak meg kellene tennie. Legyen szó gyógytornászról, ápolóról, vagy egyéb más kezeléseket megadó személyzetről az intézményben.

Számomra azaz orvos, a “jó” orvos, aki nem feledi orvosi esküjét, és ennek érdekében hálapénz nélkül önzetlenül segít betegeinek. Nem a betegek tehetnek arról, hogy ezen szakmában dolgozók bérezése hazánkban nem a megfelelő. Éppen ezért a hálapénz fogalomnak fel sem lenne szabad merülnie az egészségügyi dolgozók körében. Úgy gondolom, hogy ők azért választották ezt a fajta hivatást, mert másokat szolgálhatnak, másokon segíthetnek, azonban kétlem, hogy egy beteget kellene még “megkopasztani” anyagi jövedelmétől, mikor neki is épp megvan a maga baja, amennyiben már az adott intézetbe került.

Mi az amit, mi tehetünk, mint betegek?

Győződjünk meg saját körzeti orvosunkról, hogy mely területen jártas. Mennyire hajlandó együttműködni velünk, és a végletekig elmenni, hogy együttes, közös erővel rájöjjünk, mi okozhatja az adott tüneteket. Minden kis apró részletet mondjunk el neki, mert lehet, ami nekünk nem fontos, az bizony az orvos számára fontos lehet. Kérjük ki véleményét. Említsük meg, hogy mely szakterületen szeretnénk, ha kivizsgálnának, mert az számunkra megnyugtatás lenne, még akkor is, ha esetleg a körzeti orvos arra a szakterületre nem is gondolt. Joggal jöhet a kérdés: “Most tényleg mi mondjuk meg az orvosnak, hogy hova küldjön?” Egyrészt sajnos néha van, mikor tényleg az elmúlt három év alatt egy-két történetből ez derült ki, hogy a páciens mondta meg, hova is kellene mennie…; másrészt úgy gondolom, azáltal, hogy emberként használjuk megfelelően az agyunkat, és mi is ugyanúgy gondolkodunk, mint az orvos előttünk, miért ne juthatnának nekünk eszünkbe egyes vizsgálatok, melyeket kimondva, az orvosunk esetleg támogat benne. 

Amennyiben a körzeti orvos különböző szakvizsgálatokra küld, és szakorvosokhoz, úgy olvassunk az interneten, keressünk hiteles oldalakat és véleményeket az orvosokról. Amennyiben „van időnk” (nem egy gyors akut probléma, ahol az idő létfontosságú), úgy azt gondolom, nem kell rögtön az adott orvoshoz elmennünk, akit nekünk javasolnak. Nemrégiben volt egy kisebb “műtétem” az oldalamon. A körzeti orvosom a területileg illetékes sebészetet ajánlotta, én viszont tudtam, hogy oda nem szeretnék menni, ellenben van más sebész orvos, aki anyukámat műtötte rá nemsokára, és hozzá mentem el a panaszommal, és őt kértem fel, hogy lásson el. Fontos, hogy az orvosban meg tudjunk bízni, akihez kerülünk. 

Ne higgy a mítoszban, hogy ez az egyetlen orvos, aki megvizsgálhat. Mindig kérhetsz másodlagos szakvéleményt egy másik szakorvostól. Javaslom is, hogy inkább két szakvélemény legyen, mint egy, ami esetleg hibás diagnózist állít fel. Tapasztalatból tudom, hogy mennyien néztek meg, ennek eredményeképpen pedig tudom, hogy mely orvost fogom tovább ajánlani sorstársaimnak a Guillain-Barré Szindróma témakörében, és mely orvosokat nem. Nem feltétlen azért, mert ők a saját szakterületüknek egy részében nem lennének jártasak, de a GBS-t illetően sajnos a tapasztalat az, hogy a felismerés egy dolog, a beteg megfelelő ellátása akár hosszú távon is, pedig egy másik; melyet már nem feltétlen mindenki tud, vagy akar biztosítani, és nem feltétlen mindenhol vannak erre megfelelő intézmények, megfelelő eszközökkel. 

Fontosnak tartom, hogy az orvos a jót és a rosszat ugyanúgy közölje a pácienssel, és mi pedig ugyanúgy legyünk mindkettőre felkészülve, és legyünk befogadóak. Nem az orvos tehet a betegség kialakulásáért, ő arra esküdött fel, hogy életeket mentsen, éppen ezért a felelőssége az, hogy szaktudásának megfelelően a lehető legjobb diagnózist állítsa fel, és a lehető legjobb kezelésekben részesítse betegét, hogy annak életét meg tudja menteni. Így magáért a betegség kialakulásért nem tehetjük őt felelőssé. A bánásmódért, a gyógyulás hátráltatásáért, a nem megfelelő ellátásért, a nem megfelelő kezelésért már véleményem szerint az orvos és az egészségügyi intézet a felelős.

Amennyiben pontos diagnózisunk van a betegségről, úgy keressünk hasonló sorstársakat az interneten. Szerencsére a közösségi oldalak nemcsak ismerkedésekre jók, hanem különböző betegcsoportok, érdekvédelmi szervezetek is megtalálhatóak rajta, így vegyük a bátorságot és csatlakozzunk hozzájuk. Biztosra veszem, hogy, ahogyan én a sorstársaimhoz állok úgy, más betegcsoportban is készségessel fognak mások rendelkezésünkre állni, tanácsot adni, vagy csak megerősítést, esetleg motivációt. Fontosnak tartom azonban, hogy tudjuk mindenkinek a szervezete más. Nincs két egyforma cukorbeteg, sőt nincs két egyforma Guillain-Barré szindrómás beteg sem. Éppen ezért a betegség lefolyása és a betegségből való felépülés is lehet eltérő. Ami az egyik személy számára hasznos, és segített; nem biztos, hogy a másik ember számára is működni fog. (gondolok itt főleg az alternatív gyógymódokra, egyéb elvetemült diétákra, stb.) Azonban a tünet együtteseket mindkét fél érzi, és ezáltal nemcsak úgy tudunk beszélgetni a másikkal, hogy „érti”, amit mondok, hanem „meg is ért” minket.

Kereshetünk nemzetközi kapcsolatokat is, melyeket ajánlhatunk az orvosainknak, egészségügyi intézetnek, melyek biztosítsák számunkra a kezeléseket. Három év telt el a GBS óta, de mai napig azt látom, tapasztalom, hogy hazánkban és külföldön teljesen másképp működik ezen a szálon nagyrészt minden. Az esély, hogy más is tapasztaljon mindenki számára adott. Kérdés, hogy akarunk-e élni vele?

Végezetül pedig ne feledjük, hogy kezeljünk úgy másokat, ahogy elvárnánk, hogy minket kezeljenek. Ha nem akarjuk, hogy az orvos kiabáljon, akkor ne kiabálással kezdjük a kommunikációt vele. Ha nem akarjuk, hogy az orvos figyelmen kívül hagyja a helyzetünket, ne hagyjuk figyelmen kívül tanácsát a jobb gyógyulás érdekében. Ha azt szeretnénk, hogy orvosunk tiszteletben tartson minket, tiszteljük meg őt is. Egy kedves szóba, egy mosolyba, egy “köszönöm“-be még senki sem halt bele visszacsatolás gyanánt. 

/Nincs tökéletes társadalom, nincs tökéletes világ, nincs tökéletes orvos, és nincs tökéletes beteg sem./

♦  ♦  ♦  ♦  ♦

Ha tetszett a bejegyzés oszd meg ismerőseiddel is!

Blogom mellett kövesd saját facebook oldalam, melyre napi szinten publikálok!

Amennyiben kérdésed van, véleményed van a cikkről, oszd meg velem!