Mikor az élet felülírja a számításaid, Te azt hiszed, amint a leckét letudtad az iskolában, majd itt is a végéhez érve a régi leszel, és ugyanazzal a lendülettel tovább folytathatod az életed. Az élet azonban, mint egy párkapcsolat végekor, kiábrándít téged a saját magadnak elképzelt világodból, és megpróbál vissza-vissza zökkenteni a valóságba, ami valóban nem mindig ínyenc falat számodra.
Év vége közeledtével egyre több hatás ér minket. Jön az ünnep, és ilyenkor rendszerint a többség megbolondul. Legyen fa, legyen díszítés, de akkor mit készítsen ünnepi ételnek, mit főzzön, mit süssön, de hogy legyen a családi látogatás, és egyébként is, van-e mindenkinek ajándék; ha már ajándék, akkor kinek mit kéne venni, és azt hol és mikor; plusz e mellé egy stresszesebb munkapozíció, és kész is a teljes idegbaj. Úgy érzem itt is mindenkinek meg akarunk felelni, csak egyedül a saját testi – lelki egészségünknek nem.
A totális bénuláshoz képest valóban ma azt mondhatom, hogy jól nézek ki, csinos vagyok, szerény meg főleg, és nem látni rajtam semmit.
Fotó: saját tulajdon
Az idegrendszert érintő betegségek ugyanis nincsenek felírva egyikünk homlokára sem, mint ahogy korábban már írtam, hogy számos olyan láthatatlan betegség létezik, ami szintén nem lesz ránk kiplakátolva. Három éve megváltozott az életem, és bár valahol mindig is tudom, hogy sosem leszek a régi, no ha néha ez előny is, azért az ember vissza-vissza tekint azokra az időkre, mikor önfeledten azt csinált, amihez kedve volt. Nem kellett átgondolnia, hogy most túlterheli e a szervezetét, vagy végig tud-e állni egy órát, esetleg mindig mindenhova kísérgesse őt valaki, és még sorolhatnánk.
Az élethelyzeteim azonban a három év alatt megtanítottak arra, hogy ha szeretném, ha nem, be kell vezetnem egy rendszert magamnak. Ebben a rendszerben pedig egyensúlyba kell kerülnie a munkámnak, és a magánéletemnek. Utóbbit nemcsak a társra értem, hanem minden másra: séta, kirándulás, koncert, edzés, blog, olvasás, háztartás, ismerősökkel való találkozás, egyéb programokra való eljárkálás, és még sorolhatnám a listát. Ezek bizony pedig az agy számára, a szervezet számára, de leginkább az idegrendszer számára feladat, feladat és feladat. Egymás utáni feladatok, amikkel a nem épp idegrendszert sokkal, de sokkal hamarabb túlterhelem, mint más önmagát.
A minap említettem meg a közösségi oldalamon, hogy a tavalyihoz képest ismételten eluralta szervezetemet és testemet a szédelgés, szédülés, az instabilitás. Szerencsémre itthon ért a hatás, de megmondom őszintén egyáltalán nem tartottam túl jó poénnak az élettől, hogy ismételten kapaszkodom az ajtófélfába, a konyhapultba, vagy épp az ágyból felülni is szédelegve tudtam. Ettem és ittam kellő mennyiséget ahhoz, hogy tudjam nem eshetett le a vércukrom. Vérnyomást is mértem szinte kiváló, vagy ahogy a házi dokim mondaná tankönyvbe illő 126/76. Természetesen megvizsgált, nézett reflexet, nézte a szemem, de arra jutott, hogy valószínűleg a front és a torokfájásból adódóan lehetett egy vírus is, ami összezavarta a szerveztem, és nyilván persze túl is hajszolhattam magam ismét. Nehéz egy pörgős életet élő lánykának betartani a határokat, főként, hogy nem is igazán tudjuk sokszor hol is a határ. Nagyon sokszor azt érezzük ott belül, lelkileg, hogy de hát jól vagyunk, és csináljuk, majd a testünk erre úgy válaszol, amire nem számítunk. Összeesünk, szédelgünk, kelekótyák vagyunk, vagy éppen nem érezzük, hogy lenne lábunk. Furábbnál furább érzeteket tud produkálni a test.
Elhatároztam tehát, hogy készítek magamnak egy heti tervezőt, ahova is a fix “programokat” felírom, és ezekhez fogom igazítani az egyéb ad hoc jelleggel felmerülő összes többi programot. Jövő évi naptárból vagy három is van nálam: egy nagyobb life book az íróasztalnál, egy mini a táskámban, és egy motivációs naptár – mert hát Ritával való személyes találkozásom nehogy már nyom nélkül maradjon. Ezen kívül persze a telefonomba is bevezetem a programokat, mert legalább az csipog előtte “x” idővel, így talán ha túl is terhelném az agyi kapacitásom, hogy mindent megjegyezzek, lesz legalább valami, ami előtte emlékeztet, hogy éppen aznapra van-e valami.
Valami hasonló…
Megkérdeztem pár hazai bloggertől, hogy nekik milyen időbeosztási stratégiáik vannak, történt-e változás az életük bármely szakaszán.
Nézzük, hogy nyilatkoznak ők a témát illetően:
Linci, a PinkAnyu blog tulajdonosa így nyilatkozik megváltozott életéről:
Régen nagyon sportos életmódot éltem, katonaként dolgoztam, és ott bizony vannak fizikai követelmények. Aztán jött egy máig nem diagnosztizált (okát sem tudják) immunbetegség, és a világom a feje tetejére állt. Azon túl hogy az életben maradásért küzdöttem 42 napig a kórházban, s hogy újra kellett tanulnom járni, írni, és még sorolhatnám…. valami gyökeresen megváltozott. A mindennapi félelemeket fel kellett dolgoznom, hogy életben maradtam ugyanúgy azt is.. a családom stresszét is. Ami változott, nem ehetek úgy és olyant amit szeretnék, azt hogy mit mikor, nem konkrét, de bármitől bármikor képes vagyok felpuffadni, rosszul lenni, hogy ezt elkerüljem, kb úgy élek mint egy kismama, kívánósan. Amit megkívánok azt eszem. Ez többnyire be is vált.
A másik amit figyelembe kell vennem, a fizika állóképességem. A Honvédségtől ezért is kellett hogy leszereljek. A legapróbb fizikai megterheléstől is izomgörcsöt kapok, nagy fájdalommal. (Sajnos a kórházban annak idején ez is az egyik fő tünet volt az idegi fájdalmak mellett, ami miatt a bőröm érintése is fájdalmat okozott) Sajnos ez utóbbi, a mozgás fizikai megterhelés, azon túl hogy hiányzik az életemből, a testsúlyomra is rányomta a bélyegét. Nem lettem kövér, inkább telt; ezzel is meg kellett lelkileg birkóznom. Amikor valami miatt kudarcot érzek mindig azt mondom magamnak: “Anyukám, élned nem lehetne, és itt vagy. örülj az életednek!“
Konkrét rendszerem nincsen… inkább szabályaim:
1. Ne egyél meg akármit!
2. Ne akarj testépítő lenni!
3. örülj, hogy élsz!
Ezeket betartva eléldegélek én fittyet hányva az orvostudományra. (Mindezek mellett hálás vagyok a családomnak, és Dr. Rókusz Lászlónak, aki értem mindent megtett amit orvos és ember megtehet)
Fotó: PinkAnyu – aki ma már boldog édesanyaként, a saját felállított rendszerével igyekszik egészséges maradni.
Erzsébet, a Bakancs és Fakanál blog írója, így nyilatkozik jelenlegi életéről:
Szóval a túrás – főzős blogom a Bakancs és Fakanál átformálódik, a főzés marad, de a túra sajnos nem megy, így helyette legfeljebb autós kirándulások valósulnak meg.
Emiatt, a bőrgyógyász szigorú tej-tojás-kukorica mentes diétát írt elő (ezek mutattak intoleranciát) így az étkezésem is változott kicsit. Ezzel együtt a család étkezése is, hiszen nem főzök külön.
Bakancs és Fakanál blog írója
Virág, az Egyszerűen csak futok / Ez egy chopper, édes blogok írójának tollából:
A rendszeresség azóta van jelen hangsúlyosan az életemben, amióta egyre komolyabb szerepet kapott a futás az életemben. Itthon dolgozom (egy webáruházat vezetek) és saját vállalkozásom mellett újságírással is foglalkozom, valamint egy sportegyesületben is tevékenyen részt veszek (futóversenyeket szervezünk).
Emellett készülök életem első 24 órás futóversenyére, ami minimum heti 100 km-nyi edzést kíván.
Mindezt az összevisszaságot muszáj keretek közé szorítanom, hiszen a férjem és a gyerekeim mindezek előtt állnak. Nekem is fontos újra és újra tudatosítanom, hogy mi a sorrend az életemben!
Minden reggel (órára lebontva) megtervezem, hogy mit és mikor fogok csinálni: egészen este 10-ig. Fontos, hogy csak hasznos, produktív dolgokkal töltsem ezt az időt. Este mindig bele kell férnie 1 órányi olvasásnak vagy valamilyen minőségi filmnek/sorozatnak. Úgy döntöttem, nem pocsékolom az időmet hasztalan dolgokra.
Virág edzésnaplója
Általunk kitapasztalt, saját magunk kis rendszerében élünk, másképp.
Te is alkalmazol valami technikát a mindennapos életedben?
Ha gondolod oszd meg velünk!
♦ ♦ ♦ ♦ ♦
Ha tetszett a bejegyzés oszd meg ismerőseiddel is!
Blogom mellett kövesd saját facebook oldalam, melyre napi szinten publikálok!
Nagyon hasznos ,jó hogy rá találtam.