Ül és sír. Nem gondolta volna, hogy a hétvége még tartogat neki meglepetéseket.
Három éve önkénteskedik, és próbál ott segíteni ahol tud. Egy jó szóval, egy öleléssel, hallgatással, segédeszközzel, információval. Többnyire sorstársai életének részesévé válik.
Bárki bármit mond, ezt nem lehet muszájból tenni. Nem lehet közömbösen, még ha tudja, azzal, hogy közel kerülnek a sorstársak szívéhez, nagy veszélyt is vállal.
Sokszor mondják, az élet igazságtalan. Neki csak egy filmcím jut eszébe, zokogva a hazavezető úton. Végső állomás. Akárhogy is ki akarod cselezni a halált, ő győz.
Egy éve volt sorstársának az életében. Az intenzív osztályról elkísérte őt a rehabilitációs időszakig. A család tagjait, akár este tizenegykor is képes volt megvigasztalni, támogatni lelkileg. Sorstársa a halálból küzdte vissza magát. Sorstársának makacssága, pozitív szemlélete, határozott énje, küzdése az életben maradásért példaértékű volt. Egy valamivel azonban senki se számolt. Rák. Az élet, ha úgy akarja dönt sorsokról. Ez esetben is döntött, az ítélet: halál.
Tudta ezt ő is, a család is, és a sorstársa is. Mégis ő hitt. Hitte, hogy ha sorstársa egyszer már leküzdte a halált, akkor most is le fogja. Hitte, hogy ő az, aki megtudja mutatni másodjára is az életnek, hogy meg lehet csinálni. Fel lehet állni mindenből. Most pedig ül és sír. Győzött. 1:0 a halál javára. Kegyetlen döfés ez.
Gyertyát gyújt.
Párja vigasztalja, hiszen mindketten ismerték. Testvére aggódik az állapota miatt, mert ismeri őt annyira, hogy tudja szívén viseli mások sorsát. Nem tehet róla. Érzékeny. Erős, határozott, makacs, küzdő, harcos jellem, azonban neki is van lelke. Ő is sebezhető.
Miért? – ez a kérdés sokszor megfordult már a három év alatt a fejében. Miért találkozik két ember? Miért hozza őket össze a sors, ha utána nem tud segíteni? Miért, vagyunk mi ennek a betegségnek a kiválasztottjai? Miért mi cipeljük a nehéz sorsot? Ha létezik előző élet, vajon mit követhettünk el amiért ebben az életben át kell esnünk megpróbáltatásokon? Ha valóban mi választjuk meg sorsunkat, miért választunk magunkat nehéz utat? S miért nem emlékszünk erre földre érkezésünkkor? Rengeteg kérdés merül fel ilyenkor benne.
Csak bambul. Ahogyan a héten minden egyes nap estére a fáradtságtól, csak bambult. Nem tud, és most nem is akar nagyon gondolkodni. Hálát ad saját és szerettei életéért.
♦ ♦ ♦ ♦ ♦