Önmarcangolás

Fekszik. Szemét lehunyva, begubózva takarója alá. Melegszik. Rágódik, mint egy kutya a csonton. Az érzés ismerős, életében nem egyszer érzett így. Nem tudja palástolni érzelmeit, nincs póker arca. Sose volt. Ilyenkor általában megpróbál láthatatlan maradni. Hibázott? Nézeteltérések, másképp gondolások. Más prioritások. 

Talán néha hagyni kell az embereket maguk tapasztaljanak, és tanuljanak a hibáikból. Azonban tudja jól, hogy nem mindenki tanul. Hiába az élet, hiába a leckék, az emberek többsége véleménye szerint bele se gondol, mit miért ad a sors. Hiszi, hogy minden okkal történik. Előbb jön a tapasztalat, aztán a lecke. S a tapasztalás nem mindig kellemes. Talán ettől óvna mindenkit, ahogyan őt is óvták mindig. Persze magát ismerve tudhatná, hogy ő is kemény dió volt mások számára. Önmaga tanult, de nagy árakon. 

Élete nem volt könnyű, megszületni se akart, hiszen a köldök zsinór a nyakára tekeredve, mikor kibújt erre a világra. Gyerekként nem sokra emlékszik. Szinte biztos abban, hogy miután nem volt egy idilli gyermekkora nagyon sok mindent blokkolt emlékeiben. Falakat állíthatott. Ezek a falak pedig egyre inkább csak emelkedtek felfele. Beengedni és közel engedni se enged mai napig szinte senkit. Nyílt, mégis szíve leges legmélye zárt mindenki számára. Emlékeit pedig jó mélyre áshatta, mint a rabló, mikor elrejteni szeretné kincseit.

Sokszor felmerül benne a kérdés, egy-egy kudarc után, hogy mi az az életút számára, amit követnie kell. Miért van jelen mások életében? Mit kell egymástól megtanulniuk az embereknek? Hogyan kéne élnünk? Vajon alkalmas-e bárminek? Alkalmas-e vezetőnek? Alkalmas-e példaképnek? Alkalmas-e társnak? Alkalmas-e… és még sorolhatnánk. Éppen hol éri az a valami, amit ő kudarcként él meg. Vagy csak éppen átgondolja eddigi életét, lepörgeti maga előtt azt a “harmincegynehány” évet. Elemzi magát, az életét. Jobban, mint Csernus másokat. Kritikus szemmel tud saját magára is tekinteni. Nagyon jól tudja, hogy mindig saját maga a legnagyobb ellensége. 

Önmarcangolás. 

Ui: Mint minden, ez is egyszer csak elmúlik. S erről pedig egy kedvenc kis történet jutott az eszembe, méghozzá pontosan azért, mert egy ilyen gyűrűt viselek én is: 

Egyszer egy indiai hercegnő az édesapjától

kapott gyűrűvel felkeresett egy hindu bölcset.
Azt kérte tőle, hogy véssen a gyűrűbe olyan
bölcsességet, mely a szomorú napokban vigasztalja,
a nehéz helyzetekben bátorítja,
a boldog időszakokban pedig óvatosságra inti.
A bölcs pár nap múlva visszaadta a gyűrűt.
Egyetlen szót vésett bele:

 

” ELMÚLIK”

♦  ♦  ♦  ♦  ♦

Ha tetszett a bejegyzés oszd meg ismerőseiddel is!

Blogom mellett kövesd saját facebook oldalam, melyre napi szinten publikálok!

Amennyiben kérdésed van, véleményed van a cikkről, oszd meg velem!