Ez a január valahogy nem az igazi. Valahogy még nagyon nem akaródzik az az új év jól alakulni. 21 nappal ezelőtt emlékeztem meg egyik sorstársamról, aki hatalmas csatát vívott az életében. Az ő végső állomását egy másik gyógyíthatatlan betegség pecsételte meg. 21 nap. Még csak le se zárult január, és a mai nappal egy újabb lesújtó hír.
Az egyik ismerős, jó barátomat látogattuk meg épp az otthonában, akit 2016-ban ismertem meg a rehabilitációs központban. Alig, hogy odaértünk hozzá, hallottam, hogy csipog a telefonom. Miközben ő mesélte életének újabb állomásait, melyek műtétekkel és rehabilitációval teli időszakok voltak, addig én egy pillantást vettem a telefonom kijelzőjére.
Édes Adrienn! – kezdődött az üzenet, és már az üzenet feladójából tudtam, hogy a tartalom nem lesz móka és kacagás. Éreztem, hogy egy vesztes csata eredményéről kapok hírt.
Tudtam. 2:0 a halál javára.
A feladó egy sorstársam párja. 52 évig voltak együtt. Hosszú idő ez. Jóban és rosszban egyaránt. Legutolsó rossz az életükben a Guillain Barré Szindróma, és valószínűleg annak a krónikus változata a CIDP.
A tavalyi évben vidéki látogatásaim során nemcsak párommal, de régebbi konduktor kezelőmmel, és egy fiatal szintén Guillain-Barré Szindrómát átélt sráccal látogattuk őket meg otthonukban. Ekkor még ha egy-két lépést is, de nekünk megmutatta, hogyan tud menni a kerettel. Próbáltunk vidámságot és motivációt adni számára, hogy ne adja fel. Küzdjön.
Nem tudom az orvosok végül jutottak-e valamire, hogy az alap betegségen kívül állt-e más is a háttérbe, ami miatt az állapota nem igazán javult, vagy csupán az idő jár el egy idő után felettünk. Életének utolsó szakaszát, melyet mozdulatlan, lebénult állapotában töltött egy tüdőgyulladás fejezett be.
“Nagyon sokat tettél a saját felgyógyulásod érdekében, rengeteg fájdalom, lemondás mellett, de ezt követően rengeteg embernek nyújtottad a segítő kezed, lelked. Csodálatos lény vagy…” –
részlet a nekem küldött levélből
Bízom benne, hogy a sorstársak, akik ma nem lehetnek köztünk egymásra találnak odafent, s ahogy az üzenetben is áll,
a legszebb angyalkával egy pici felhő szélén ülnek, onnan néznek le ránk…
…s mi innen tisztelettel és szeretettel gondolunk rájuk tovább.
Szent Ágoston
A halál nem jelent semmit.
Csupán átmentem a másik oldalra.
Az maradtam, aki vagyok
És te is önmagad vagy.
Akik egymásnak voltunk,
Azok vagyunk mindörökre.
Úgy szólíts, azon a néven,
Ahogy mindig hívtál.
Beszélj velem, ahogy mindig szoktál,
Ne keress új szavakat.
Ne fordulj felém ünnepélyes, szomorú arccal,
Folytasd kacagásod, nevessünk együtt
Mint mindig tettük.
Gondolj rám, kérj, mosolyogj rám, szólíts.
Hangozzék a nevem házunkban, ahogy mindig is
Hallható volt, ne árnyékolja be távolságtartó pátosz.
Az élet ma is olyan, mint volt, ma sem más.
A fonalat nem vágta el semmi,
Miért lennék a gondolataidon kívül…
Csak mert a szemed nem lát…
Nem vagyok messze, ne gondold.
Az út másik oldalán vagyok, lásd, jól van minden.
Meg fogod találni a lelkemet és benne
Egész letisztult szép gyöngéd szeretetemet.
Kérlek, légy szíves… ha lehet, töröld le könnyeidet,
És ne sírj azért, mert annyira szeretsz engem.
♦ ♦ ♦ ♦ ♦
Ha tetszett a bejegyzés oszd meg ismerőseiddel is!
Blogom mellett kövesd saját facebook oldalam, melyre napi szinten publikálok!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: