Sosem fogom megérteni azt fajta személetmódot, mikor a hasonlók ahelyett, hogy segítenék egymást, támogatnák egymás útjukat, inkább egymásnak ásnak gödröket. Nem elég, hogy a társadalom nagyobb rétegei figyelembe sem veszik a különböző betegségben levőket, legyen szó autoimmun vagy nem autoimmun betegségről; de akkor még hogy néha jobb legyen a kedély állapotod a hasonló társad döf kettőt a szívedbe, és azt még meg is forgatja, hogy biztos, ami tuti Te aztán jól érezd magad, és happy end legyen a nap vége.
Tegnap egy ismerősöm közösségi posztja alatt, amikor is írását osztotta meg, az alábbi “jó” kívánságok voltak olvashatóak:
“Senki nem fog melléd állni…”
“Hidd el sokan örülnek a bajodnak.”
Hogy szorulhat ennyi rosszindulat valakibe, aki ugyanazt éli/élte át, amit az ismerősöm? Csak azért, mert esetleg az ő élete nem éppen a hollywoodi filmekbe illően alakult, ahogy rózsaszín ködös álmaiba elképzelte, hanem az élet bizony dobálta a leckéket, ami által tapasztalt, attól már tutira biztos, hogy a másik élete is legyen egy nyomortanya.
Bajban mutatkozik meg ki az igaz barát. Ismeri mindenki ugye? Igen, az én életemben is lecserélődtek az igaz barátnak hitt emberek. Azok, akiknek egy idő után teherré váltam. Nem pedig egy feladattá, kihívássá, és megoldássá. Elvégre is minek vegyenek a nyakukba egy másik ember problémáját, ha van épp elég nekik is. Érthető nem? Nem. Mert ugyanis némi emberségnek akkor is kéne szorulniuk beléjük. De ez már egy másik téma, másik bejegyzés, másik gondolatsor.
Hogy erre a két mondatos jókívánságokra visszatérjünk…
Pontosan, hogy mi betegtársak tudunk (és kellene is) összefogni és közösen, közös erővel alkotni valamit. Felhívni a társadalom számára, amit képviselünk. Mindig minden csoportnak, betegségnek, de betegségtől független bármilyen témát érintőlegesen lesz egy szóvivő emberke, a maga vehemens stílusával – hozzáteszem, ezt másképp nem is lehet, nem pitizni kell, mint egy kutya… – aki igenis ki fog állni, vállalni fogja, hírt fog adni, írni fog róla, mert célja van vele. S ez nem önön érdekek, nem önzőség.
Ki az aki, akinek a másik ember betegsége örömet okoz? Tegye már fel a kezét! Szívesen elbeszélgetek a kis buksijával….
Ha okosat nem tudsz mondani,
inkább ne szólalj meg!
Kössz!
Pá!
Utóirat:
Ne sajnálj minket, sajnálatból is van épp elég a padláson! Inkább a saját szegénységi bizonyítványod sajnáld.
Mi pedig ahogyan eddig is, ezután is igyekszünk a határainknak megfelelően mosolygósan a teljes értékű élet irányába haladni, azzal a különbséggel, hogy mi sosem adjuk fel, és hiába az akadályok, faltörő kosként fogunk előre menetelni!
♦ ♦ ♦ ♦ ♦
Ha tetszett a bejegyzés oszd meg ismerőseiddel is!
Blogom mellett kövesd saját facebook oldalam, melyre napi szinten publikálok!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: