Útkeresés

Mindenki életében eljön egy pillanat, amikor úgy érzi, minden tetőzik a feje felett. Nem vágyik semmi másra csak arra, hogy ember szegény környezetben legyen, nyüzsgő pezsgő életmódból kikapcsoljon, és átemelje magát egy lebegő, relaxáló üzemmódba. 

Az elmúlt napok, hetek eseményei, tapasztalatai nála is tetőztek. Egyszerűen a napi szintű inger mennyiség, az emberi butaságok, amikkel naponta találkozott kikészítették. Komolyan elgondolkodott rajta, hogy mivel szeretne a jövőben foglalkozni és mivel nem. 

Emlékszik gyermekkorában minden egyes felvételinél megkérdezték őt is, ahogyan jelenleg is kérdezik a gyerekektől, hogy “…és mi szeretnél lenni, ha nagy leszel? / …és mivel szeretnél foglalkozni?“. Kérdések sokasága, amire valljuk be tizennyolc, vagy huszonkét évesen kevesen tudnak válaszolni. Aztán a gyermekből felnőtt lesz, jobbik esetben beáll a munkások világába, elkezdi a saját életét élni, a saját mókuskerekét taposni.

Vannak, akik hosszú hosszú éveken keresztül egy munkahelyen vannak. Választanak egy hivatást, és elköteleződnek. Bármennyi rossz, vagy jó dolog történik is velük ezen az úton, bármennyire is megvannak, vagy nincsenek megfizetve, azért maradnak a pályán, mert felesküdtek. A hivatásuknak élnek. Ilyen szakmák leginkább az egészségügy, kereskedelem, vendéglátás.

Ő maga is az utóbbit választotta első szakmájának és imádta csinálni, de egy valamit be kellett látnia abban az időszakában: tovább tanult és iskola mellett, illetőleg későbbi időkre is gondolt nem feltétlen egy családbarát és kifizetődő. Ellenben élvezetes, és színes egy szakma. Mára már sajnos nem is bírná jelenlegi adottságaival a tizenkét órás műszakokat.

Nem véletlen nem mert még visszamenni a motorosok közé a pályára sem. Imádott pályabíró lenni. Kint lenni esőben, hóban, sárban. Magassarkú helyett gumicsizmát húzni, elázni, kipufogó gázt belélegezni, sárdarabokat a haján tudni, a motorosok világában élni. Négy éve alatt egy párszor volt kint azért, mint szemlélő és figyelő és egyszer adminisztratív feladatokat látott el, és rajtoltatott is, de mégse állt egész nap. Egy kis szelet öröm, boldogság, ami ekkor járt neki. 

Mi van akkor ha az adott területen kiégünk?

Mi van akkor, ha felismerjük, hogy többre vágyunk?

Ha többre értékeljük saját magunkat, mint ahol jelenleg állunk?

Mi van, ha fejlődni akarunk? 

Ő maga már egy jó ideje érzi a Változás szelét. Nem tudja mikor jön el nála, és mikor kopogtat az ajtón, mikor köszönt be a Változás, de érzi. Érzi, és egyre jobban erősödik nála ez az érzet. Végig nézi életének szakaszait, és most is hiszi, hogy valami egyszer csak ott fog lenni a szeme előtt, csak élnie kell a lehetőséggel. Tudja jól magáról, hogy élni is fog. Lesben áll, figyeli, nézelődik, honnan hol mikor fog érkezni a Változás. Mikor áll elé, és fogja meg a kezét, húzza őt tovább egy szinttel feljebb. 

A hétvége számára a pihenés, az ingerszegény környezetben lévő relaxáció, az állatok önzetlen szeretet mellett, az útkeresésről is szólt. A változáshoz ugyanis kell egyfajta önigazolás. Önmagának is át kell gondolnia, mi az, ami tovább lendíti, éltetné őt. Mi az a feladat az életben számára, amiben ténylegesen önmaga lehet. 

Sokan sokszor félnek a Változástól. Ahogyan a haláltól is. Miután ő már járt a másik oldalon, farkasszemet nézett a halállal, és élete során megannyi változáson esett át, nem fél.

Őszintén? Várja a változást. 

♦  ♦  ♦  ♦  ♦

Ha tetszett a bejegyzés oszd meg ismerőseiddel is!

Blogom mellett kövesd saját facebook oldalam, melyre napi szinten publikálok!

Amennyiben kérdésed van, véleményed van a cikkről, oszd meg velem!