“Egy jó harcos nem tökéletes, nem győz mindig, nem sérthetetlen. A jó harcos nagyon is sebezhető…
ez teszi igazán bátorrá.”
/A békés harcos útja/
Ha őszinte akarok lenni, akkor az eredeti posztom témája az lett volna, hogy “amikor támadnak a bacik“, de a nap eseményei leginkább arra sarkaltak, hogy azt írjam ki “a blogon átmeneti szünet uralkodik“. Aztán gondolkodtam, és nem, én nem ilyen vagyok. Ennyire egyszerűen nem adok fel semmit, meg hát amúgy is a kos-bika jegy uralkodik bennem, azok pedig nem éppen a dugjuk a fejünket a homokba és fulladjunk meg a hülyeségben című műsort választanák.
Elgondolkodtató kritikákat kaptam. Nem jót, nem rosszat, elgondolkodtatót.
Az első blog bejegyzésem 2014. novemberében született, mikor a Guillan-Barré Szindrómának azon fázisában voltam, hogy a felső testemet újra életre keltettem, és gyakorolhattam otthon a gépírást. Visszagondolva a négy évvel ezelőtt kezdődött blogolásom, írásaim fele ennyire nem voltak lágy hangvételűek, vagy diplomatikusak, mint amennyire manapság egy-egy írásom az. Az irónia szinte sziporkázik az akkori írásaim mindegyikében.
Hihetetlen nagy az igazságérzetem. Ezt többen megerősítették, és én is nagyon jól tudom. Van mögöttem egy életút, amit senki más nem járt be rajtam kívül. Ebben az életútban szerepelt a saját életem elvesztése is. Minden esemény, minden szituáció, minden ember egyben tanító és tanuló is.
A legkönnyebb út ilyenkor a feladás. Nemes egyszerűséggel egy csettintésre megnyomni azt a bizonyos delete gombot. Mennyire egyszerű igaz? De akkor nem lennék önazonos, öntudatos, és legfőképpen semmiképp sem hiteles. Az élet mindig fog hozni döntéshelyzeteket. Mindig van lehetőségünk balra, vagy jobbra kanyarodni egy úton. Az életszituációk által eldönthetjük, hogy akarunk-e változni, változtatni vagy sem.
Egy biztos. Vannak olyan témák, melyek mellett eddig sem, jelen pillanatban sem, és a jövőben sem áll szándékomban hangtalan maradni, lágy stílusban fogalmazni, és könyörögni. Úgy gondolom, hogy vannak bizonyos élethelyzetek, szituációk, ahol nem kell megalázkodnunk, és homokba dugni a fejünket.
Előbb a tapasztalat, aztán a lecke.
Az élet ma is megkínált egy zamatos gyümölcsével.
“Én azt hiszem, hogy az ember akkor teljesítette a küldetését, ha mindazokat a képességeket, amelyek benne rejtőznek, felszínre hozza és átadja a többi embernek. Ehhez nem kell semmiféle különleges tehetség. Sokkal inkább szükség van elszántságra és kitartó erőre. Ha az ember a saját egyéniségét hozzáadja az egészhez, ha tesz valamit a köz érdekében, akkor nem élt hiába.”
/Mihály Tamás/
Olvasva Mihály Tamás szavait, úgy gondolom azáltal, hogy az életutam egy bizonyos pontját a nyilvánosság elé kezdtem el publikálni, és éppen ezért nem egy személy talált rám, keresett fel, kérdezett, vagy akár nem egy személynek segíteni is tudtam konkrétan, már megérte, hogy négy éve elkezdtem a saját blogom.
Az, hogy a mai nap rápillantva a nézettségnél a 47.238 jelenik meg, hálásan köszönöm.
Az életutam továbbra is göröngyös, hepehupás, akadályokkal teli, ahol lehet egy porszem vagyok a gépezetben, de ismerjük a borsot is. Kicsi, de erős.
♦ ♦ ♦ ♦ ♦
Ha tetszett a bejegyzés oszd meg ismerőseiddel is!
Blogom mellett kövesd saját facebook oldalam, melyre napi szinten publikálok!
Kommentek