Varázslatos utazás völgyeken-dombokon-hegyeken

“Az élet sokféleképpen próbára tudja tenni az ember kitartását: vagy azzal, hogy nem történik semmi, vagy azzal, hogy minden egyszerre történik.”

/Paulo Coelho/

Bevallom igen egy nagy Coelho fan vagyok. Jó azért nem a fanatikus fajta. Nem véletlen, hogy a jelenlegi élethelyzetemre most tőle idéztem. Egyszer valamikor nagyon régen már fogalmam sincs melyik újság kis könyvajánlós részénél találtam rá Paulo Coelho: A Zahír című könyvére. Elolvastam a leírást, majd úgy gondoltam ez jó lesz nekem. Aki ismer tudja, hogy én nem vagyok igazi könyvmoly, a kötelezőket is utáltam elolvasni, nyilván azért, mert hát kötelező volt… Azonban ha egy szerzőnek az írásmódja megfog, ha a tartalom az elejétől kezdve a végéig fenntartja a lelkesedésem, és kíváncsiságom akkor aztán körülöttem a falakat lebonthatják, totálisan kikapcsolok, és csak úgy iszom a szavakat, mint más a reggeli koffeinjét. 

Nagyon sok közhellyel, motivációs szöveggel találkozunk, és valóban mindig mindenbe a saját éppen aktuális élethelyzetünket bele tudjuk szőni. Tipikusan olyan, mint a minden napos horoszkópok itt-ott-amott. Legyen szó nyomtatott sajtóról, vagy online sajtóról. Mindenkire igazak. 

Volt egy mély időszakom, amikor is a hegycsúcsról a lefele vezető útra tévedtem…elvégre is tél van, meg csúszósak az utak, így hát az én utam is lefele vezetett, hiszen lefele csúszni könnyebb, mint felfele mászni. Mint tudjátok nem túl jól kezdődött az idei év, hiszen hozzám közelálló személyek, akik sortársaim voltak eme rejtélyes, súlyos, alattomos Guillain-Barré Szindrómás betegségben, ma már fentről vigyáznak ránk. Aztán szívemen viseltem egy-két megnyilvánulást, vagyis tengtem-lengtem a sík talajon elbotorkálva, és amint láthatjátok mostanra kezdek elindulni ismét hegynek felfelé. 

Esetemben tehát igaz Coelho közhelye, vagy nem közhelye, mi szerint az élet tényleg sokféleképpen tesz próbára minket, és a kitartásunkat.

Kitartunk-e akkor is a céljainknál, ha éppen nem a csúcsformánkat tudjuk adni?

Ha éppen az események abszolút máshova visznek el minket, egy teljes más lelkivilágba?

S mi a helyzet akkor, ha éppen mindent egyszerre kapsz meg, azonnal és hirtelen?

Tudod-e kezelni azt a helyzetet is? Készen állsz-e rá? 

Az elmúlt napokban ahogy a közösségi oldalamon is megírtam és felhívtam az olvasóim figyelmét, egy nemzetközi konferencia lebeg a szemeim előtt, melynek időpontja két hét múlva lesz. Közvetlen a konferencia előtti napon délutántól az esti órákba nyúló beszélgetésre meghívtak, ahol kaptam öt-tíz percet, és beszélhetek a hazai GBS/CIDP betegek érdekeiben a hazai helyzetről. Megtiszteltetés, hogy ezen az összejövetelen rám is számítanak, és teret adnak, hogy jobban megismerjék az itteni helyzetet ráadásul olyantól, aki valóban átélte ezt a betegséget, és elkezdte anno négy éve felvállalni és képviselni, vagyis tőlem. 

Ki vagyok én? Most mondhatnám, hogy 32 éves, éppen aktuálisan vöröses barnás hosszú hajú (a hajviselet nálam olyan, mint az időjárás – szeszélyes és mindig változik), általában 90%-ban életvidám lányka, bla-bla-bla… Valójában én egy átlag ember vagyok. A méreteim nem 90-60-90, gyerekkoromban is már inkább a fiúsabb elfoglaltságok érdekeltek, aztán felnőttként inkább egy motorversenyre mentem pályabírónak, mint valami csajos hobbit találtam volna magamnak.

Olyan ember vagyok, akinek nincsenek csilliárd összegű háttere, nem anyuci és nem apuci tolja alám a jobbnál jobb dolgokat. Apuci és anyuci is világ életében megdolgozott mindenért, amit elért. A testvéremmel – még ha igen sokszor a stílusunk eléggé meghatározó úgymond – világ életünkben tanultunk és képeztük magunkat. Az más kérdés, hogy aztán jut-e bármire is az ember vele. Az Ő életét Észak-Ciprus varázsolta el még nagyon nagyon régen, nekem az élet adta Guillain-Barré Szindróma. Mindketten elkezdünk képviselni valamit az életünkben. Mindketten kaptunk ennek köszönhetően rengeteg lehetőséget az élettől.

Áldozatokat hozunk. Időt, energiát és akár pénzt – amit magunk keresünk meg – nem kímélve tesszük ezeket. Vannak céljaink, vannak motivációink és szeretünk mindent megtenni annak érdekében, hogy amit elhatároztunk, azokat el is érjük. 

A mai nap hazafele zötykölődve a sárga buszon, nézegetve a leveleimet, és értesítéseket, az élet egy újabb lehetőséggel kínált meg. Vacsora meghívást kaptam. Nem is akár milyet, s nem is akárkivel, részben a már fentebb említett nemzetközi konferencia alkalmából. A két program egy adott napon, egymás után következik, úgyhogy azt hiszem addig is újra bele kell mélyülnöm angol tudásom zegzugába, hogy helyt tudjak állni mindkét meghíváson. 

Lehet önzőség, vagy annak hangzik majd mások számára, de ilyenkor büszke vagyok magamra. 

Ha úgy érzed, hogy Te is elkezdtél lefele csúszni azon a bizonyos lejtőn, ellenben elhivatott vagy a célod iránt, és bármi is történjen ott legbelül sose adod fel, még akkor sem ha halvány pislákolást sem látsz arra, hogy akármi is történjen jelen pillanatban a helyzetedben; adj időt és higgy benne, hogy minél hamarabb elkezded újra megmászni a legnagyobb hegyet és ezzel meghódítani annak csúcsát. 

♦  ♦  ♦  ♦  ♦

Ha tetszett a bejegyzés oszd meg ismerőseiddel is!

Blogom mellett kövesd saját facebook oldalam, melyre napi szinten publikálok!

Amennyiben kérdésed van, véleményed van a cikkről, oszd meg velem!