Vártam, mint a kis gyermek új játékát. Hosszú idő telt el azóta, hogy utoljára élveztem a táj szépségét, az emberek vendégszeretetét. Gyermekkorom, kamaszkorom világa volt.
Emlékszem a legelső alkalomra, mikor leutaztunk. Egy kedves idős hölgynél szálltunk meg. Estére elkezdtük felfedezni a községet. Sétáltunk felfele a strand irányába, mikor az egyik helyen élőzenét hallottunk. Megálltunk és elkezdtük nézni a kint lévő étlapot. Egy hölgy beinvitált bennünket. Fiatal felszolgálók, élő zene, kedves és figyelmes fogadtatás. Kikérve italainkat, a vacsorát fogyasztva egy úri ember jött oda hozzánk, megkérdezvén hogy érezzük magunkat és ittunk-e már a saját házi pálinkájából. Így kezdődött az étterem tulajdonosával való ismertségünk, mely közel húsz éve tart.
A hely, ahol mindig hazavárnak.
Az elmúlt években – főként a betegség óta egyáltalán nem tértem vissza erre a helyre. Most Pünkösd hétvégéjén volt alkalmunk párommal csatlakozni egy társasághoz, akik bükki kerékpározásuk alkalmával Bogácsot jelölték meg, mint kiinduló pont és egyben szállást nyújtó táj. Hosszú hétvége (újra) Bogácson.
Párommal elhatároztuk, hogy a leérkezés, valamint az indulás napját (ami fél-fél nap valójában) kettesben töltjük. Meglátogatjuk az ismerősöket, megnézzük az elmúlt húsz év alatt mennyit is változott a hely maga. Vasárnap külön utakon jártunk. Én az ismerősöknél voltam, míg ő ment a többiekkel, s kerékpárjukkal felfedezték a Bükk hegység nevezetességeinek egy részét.
Előtörtek belőlem az emlékek.
A szakma – vendéglátás – máig nem múló szeretete. A felszolgálók, akikkel minden nyáron újra és újra találkoztunk. Bálint. Ő volt azon felszolgálók egyike, akit bogácsi éveink alatt első körben megismertünk. Sokat beszélgettünk általános dolgokról, szakmáról, hiszen én abban az évben kezdtem el a vendéglátói szakmenedzser képzést. Még abban az év szeptemberében egy autóbaleset miatt elvesztette életét. Ennek már nagyon-nagyon sok éve. Ez az egyetlen negatív élmény, mely a helyhez köt.
Emlékszem a családi nyaralásokra, a barátokkal való kiruccanásokra. A környékre, a kirándulásokra, a nevetésekre. Az emberek változnak, a fiatalok családot alapítottak, a helyek átalakulnak, betegségek jönnek – mennek és a vendéglátás már rég nem ugyanazt jelenti (sajnos) különböző helyeken, mint régen. Azonban az idő a táj szépségén mit sem változtatott. Ugyanolyan gyönyörű, mint húsz évvel ezelőtt.
Fotó: K. Viktória
♦ ♦ ♦ ♦ ♦
Ha tetszett a bejegyzés oszd meg ismerőseiddel is!
Blogom mellett kövesd saját facebook oldalam, melyre napi szinten publikálok!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: