Két évvel a betegség után volt egy nyaram, amikor rosszullétek rosszullétek hátán egymás után sorakoztak szépen az életemben. Mindenhol rosszul voltam, elájultam, szédelegtem, instabillá váltam.
Fél évembe tellett, mire újból összekapartam magam arra a szinte, ami anno a betegség óta akkor két évembe telt. Azóta minél jobban és többször figyelek oda magamra, az életminőségemre, hogy jól legyek. Összhangban legyek saját magammal, a környezetemmel, az “elvárásokkal”.
Néha azonban porszem kerül a gépezetbe, s akkor érzem kezd billegni az általam felállított egyensúly. Ha szerencsés vagyok ezt hamar észreveszem, ha nem akkor a testem fog szépen jelezni hosszabb távon, hogy valami nem kerek számára és most picit csendesedjek el.
Egy hete baráti találkozóra indultunk a párommal. Ahhoz, hogy Budapest bármely pontjára odaérjünk Szentendréről tömegközlekedéssel alsó hangon hétvégén a menetrendek miatt is másfél – két órát kell számolni. A találkozó időpontja délután 14 óra volt. Így mi a lehető legnagyobb melegben indultunk el fél tizenkettőkor. Előtte ettem, ittam, volt is nálunk víz az útra. Mégis ahogy a lakásból kiléptem a nagy melegbe éreztem, hogy kezdek nem jól lenni.
Nem véletlen nyáron nem szeretek kimozdulni csak, ha nagyon muszáj délelőtt 10 és délután 16 óra között. A négy év alatt megtapasztaltam, hogy rám a kánikula/nagy meleg rossz hatással van. Anno erre rá is kérdeztem az orvosomtól, mire megkaptam azt a választ, hogy…
“A nagy meleg mindenki számára megterhelő, a hideg és a meleg is rontja az idegvezetési sebességet.”
Mit csinál az agyunk? Totál rápörög a témára. Jól vagyok. Mondogattam. Majd a kisördög persze azt súgta nem vagyok jól. Szó, mi szó, a HÉV-re felszállva éreztem, hogy elbóbiskolok, de gyenge vagyok, nincs levegő, izzad a tenyerem, fejben pedig előjöttek a tipikus “pánik van rajtam, de mitől, nincs miért és különben is jól vagyok” mondatok saját magamnak.
Beérkezve a végállomásra szóltam páromnak, hogy üljünk oda félre, mutatva a padokra; s várjuk meg míg a tömeg elmegy. Ott volt az a pont, mikor komolyan elgondolkodtam, hogy melyik irányba is szeretnék én már tovább menni. Páromat beküldtem rágóért, cukorért, csokiért, bánom is én mit hoz, de hozzon valamit, amivel a vér cukorszintem is realizálódik, s nem akarok elájulni. Egy-két kortynál többet inni se bírtam. Éreztem, ahogy a tenyereim továbbra is izzadnak. A gyomrom is kezdett mocorogni. Elvileg is, ha már minden testrészem rosszul érzi magát, nehogy ő is kimaradjon a sorból.
A fehér fal hozzám képest szerintem vörösnek látszhatott, én magam, mint a mosott szar úgy éreztem magam, s reménykedtem, hogy eljutunk a célig, ott pedig majd egy klímás helyiséget keresünk, de legalábbis olyat, ahol fúj az a kis szellő; s ahova be/leülhetünk. Metró – villamos. Mindkét helyen szinte azonnal magamhoz tértem, ahogyan a húzat megcsapott. Azt éreztem, hogy újra van levegőm! Kezdett az egyensúlyom helyre billenni, de még nem voltam annyira stabil, hogy ne akartam volna a páromba is és a botra is támaszkodni.
Táv teljesítve.
Célba értem.
Barátok.
Szellő. Levegő.
Helyrerázódtunk.
Egyensúlyba kerültünk ismét önmagunkkal.
Egy hét telt el, s azóta nyoma sincs a pánikszerű rosszullétnek. Tudatosan igyekszem továbbra is odafigyelni a mindennapjaimra, tehermentesíteni magam, ahol tudom. A frontok jönnek és mennek, az időjárásunk se éppen mindig számunkra kedvez. Hol verőfényes napsütés, hol egy röpke pillanat alatt sötétbe borul az ég, s fülledt meleget tolnak maguk előtt a felhők.
Jól vagyok.
Az új környezetem szerencsére légkondicionált helyiségekből áll, sokszor míg kint az izzadságban fürödnek az emberek, bent én már libabőrös vagyok 🙂
Továbbra sem vagyok hajlandó kimozdulni a nagy melegben, csak ha szükséges és muszáj. Hosszabb távon pedig alap, hogy valaki elkísér az utamon. A mindennapjaimból már visszább vettem. Láthatóan nem írok minden nap blogot, nem főzök és tevékenykedem akkor itthon, ha aznap épp az irodában voltam. Az edzésem után visszaállítottam a masszázst, hogy a testem teljes mértékben megkapja a neki szükséges kezelést. Tény, hogy mindig van újabb feladat és teendő, amit meg kell tanulnom az életembe valahogy belelogisztikázni.
♦ ♦ ♦ ♦ ♦
Ha tetszett a bejegyzés oszd meg ismerőseiddel is!
Blogom mellett kövesd saját facebook oldalam, melyre napi szinten publikálok!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: