Minden csak a megfelelő szervezés kérdése, és a megfelelő állapot felmérésén múlik. Nyilván a legjobban saját magad tudod, vagyis legalábbis próbálod behatárolni, hogy a szervezeted mit bír és mi az, amit lehet kevésbé. Kezdésnek én is hazai pályán mozogtam, és sosem egyedül. Ez utóbbi most is adott, de már megjártam külföldi országrészt is.
Nagyon fontos, hogy tud mit vállalsz. Erre pedig leginkább agyban, azaz pszichésen is készülj, és készítsd fel a szervezeted is arra, hogy esetlegesen többet lesz igénybe véve, mint a mindennapokban. Legfontosabb, hogy előtte azért ha lehet az idegrendszered se hajszold túl, vagyis pihenj, relaxálj és legalább egyetlen napot próbálj meg stresszmentesen élni. Tehát végy be előtte egy nagy “leszarom” tablettát, s kerüld a számodra nem egy rezgés szinten lévő emberek társaságát. Utóbbi kettőt nem árt ha alkalmazod életed további fázisaiban is. Legvégül pedig mondjuk nem árt, ha kerülöd a zűrösebb helyeket.
Ahogy megtudják az emberek, hogy hova tervezed az utazásod rendszerint számolj azzal, hogy a jobbnál jobb kérdéseket fogják feltenni neked, s nem egyszer, hanem sokszor. Így ha unod magad ismételni, ajánlott egy diktafon is, amire egyszer felveszed és ha következőleg is megkérdeznek ugyanarról, akkor csak lejátszod magad. Az emberek aggódni fognak, félteni fognak, óvni akarnak. Te pedig, mint mindenki más utazni szeretne. 🙂
Határ akár a csillagos ég is lehet…
Ha és amennyiben figyelembe veszed a korlátaid, kellően meg tudsz szervezni mindent, vannak támogatóid, akik segítenek neked, saját magad bebiztosítod minden eshetőségre, akkor úgy gondolom, hogy rajtad áll, hogy mit tudsz megvalósítani az életedben.
/Kép: pinterest/
A betegség előtt is ha tehettem minden évben elmentem nyaralni. Legyen szó belföldi vagy külföldi városról, egy hetes/több hetes vagy csak egy hosszú hétvégés kiruccanásról, az embernek mindig jól esik, ha valahol feltöltődhet. Anno elég volt kiválasztanom az úti célt, lebeszélnem a velem utazókkal (szerintem világ életemben nem utaztam hosszabb nyaralásokra, kirándulásokra egyedül), hogy kinek melyik időpont jó, megkerestük az ideális helyet, ahol meg tudtunk szállni, lefoglaltuk és vártuk, hogy elérkezzen a feltöltődés ideje.
Három éve azonban ez egy “csöppet” módosult, ahogy az életem is. Leginkább azzal kellett szembesülnöm, hogy a csillagos ég még várat magára, és ne akarjak világ körüli körutazást sem tervezni, mikor előbb meg kell tanulnom napi szinten lemászni a negyedikről meg vissza; s akkor is csak a lépcsőház előtti részig jutottam, vagyis nagyon maximum a járda szigetekre. Fel kellett mérnem mit bírok és mit nem. Nyilván mint mindig csak akkor éred el a céljaid, ha picit mindig kilépsz a komfortzónádból. Tehát, ha én még mindig csak a negyediket másznám meg nap, mint nap, akkor az életbe sehova se jutnék el, ellenben bizonyára a sok lépcsőzéstől (le – fel összesen közel 200) már vagy több tonna zsírt égettem volna, a vérnyomásom és koleszterin szintemmel se lenne baj sosem, lefogytam volna legalább a felére, mint amennyi most vagyok (ne kérdezd, nem mérem magam), erős hasizmom lenne, az amúgy is karcsú derekam még karcsúbbá vált volna, és a széles csípőmből biztos lefaragott volna pár centit (főleg ha a korláthoz egy fűrészt helyezek, hogy a csontból reszeljen le)… Ebből is látszik, hogy a lépcsőzésnek vannak jótékony hatásai, de az ember nem lépcsőzhet 0-24 órában állandóan, mint egy ingajárat. Így is közel 300 lépcsőt megteszek, ha kimozdulok itthonról és a nap végére egyelten kérdés foglalkoztat: “Miért pont a negyediken lakom?” 🙂
Nos tehát a legfontosabb, hogy felmérem mit bírnék, aztán jöhet a további szervezés!
♦ ♦ ♦ ♦ ♦
Ha tetszett a bejegyzés oszd meg ismerőseiddel is!
Blogom mellett kövesd saját facebook oldalam, melyre napi szinten publikálok!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: