Nem vagyok Nutella!

Van stílusom. Van véleményem. Van három év tapasztalatom belföldi és külföldi. Vállalom. Vállalom önmagam, aki vagyok. Voltam én már minden. Van, mikor azt a tükröt én tartom, és van mikor nekem tartják. Nem, mindenki szemében nem vagyok jó, és elfogadható. Sokszor szeretem megnézni, elemezni az emberek viselkedését, szavahihetőségét, hitelességét, egyfajta játéknak fogom fel.

Sokszor kreálom tovább a fejleményeket, csak azért, mert kíváncsi vagyok, hogy a másik meddig megy el. Meddig hajlandó elmenni. Volt olyan időszak, mikor sokáig csak ültem, és önmagam vizsgáltam. Na, nem azt, hogy fiú vagyok-e vagy lányka. Nem számoltam meg az éppen kinövő szőrszálaimat sem, vagy az ősz hajszálakat a fejem búbján. Egyszerűen lepörgettem az életem addigi szakaszait és elemeztem. Elemeztem saját magam. Néztem tükörbe, általában reggelente mindig.

Éppen ezért már tudom, hogy egy-egy konfliktusban, hogyan is tudok reagálni úgy, hogy az eléggé diplomatikusan tükörállító legyen más számára. Nem tetszik. Neveletlen, szemtelen, önző, irigy, tiszteletet nem megadó (Most lehet megbántok néhány embert, a tisztelet nálam nem feltétlen kor függő….) és még sorolhatnám mi voltam, vagyok és szerintem még leszek is a jövőben. Elvégre is nem vagyok Nutella, hogy mindenki engem nyalogasson, mikor egy kis édességre vágyik az íztelen, keserű életvilágában.

Nem szeretem, ha ellentétes nézeteltérésben a felmenőink hogy létét feszegetjük, ahogy azt sem, hogy akiket a szárnyaim alá veszek, bombázzák mindenfélével. Így történt ez a minap is. A téma lényegtelen (sokkal inkább azért, mert lehet itt is szőrszálhasogató lennék számotokra), egy zárt csoport beszélgetésében felmerült egy cikk, amolyan tudjátok figyelemfelhívő, feltaláltuk a spanyolviaszt, ezt alkalmazd, ez a tuti. Voltak, akik egyetértettek, voltak, akik nem. Na melyikbe tartoztam? Persze, hogy a nem-be! Evidens. Ez olyan Adris. Miután három éve képviselek valamit az életemben, nem egy élettörténet van a minden napjaimban a saját megpróbáltatásaim, küzdelmeim, kellemes és kellemetlen pillanataim mellett, melyet én önzetlen vállaltam, így a három év tapasztalata, háttérben álló (nem feltétlen belföldi) kapcsolatok által, ezekre a dőljünk be című cikkekre időszakosan (évente egyszer) ráharapok, és kifejtem a véleményemet. Ez annyira nem volt szimpatikus, hogy a végére a “shut up smile” feliratot kaptam meg, mert már a végén folyamatosan inkább személyes tükröt tartottam az illető számára, minthogy érvelt volna a témát illetően.

Bevallom a végére én már csak a játék és a játszma kedvéért is tovább mentem. Néhol csipkelődve jelezvén, hogy a korábbi kommenteléseiben az illető számomra kezd hiteltelenné válni, hiszen jelezte, hogy nem fog kommentelni többet, ehhez képest csak dőltek a kommentek;  és őt meg sem érinti az én kommenteléseim, majd a végére szerintem tiltott eme csodás közösségi rendszerből. Hogy honnan tudom? A csoporton belül jómagam azt láttam, hogy saját magammal elkommentelgettem. Mindenesetre én jól elszórakoztam ismételten az emberi viselkedésen, és közben arra a három évre gondoltam, mely idáig már eltelt, és azokra a szép pillanatokra, mikor egy-egy sikerélmény részese lehettem másokkal együtt.

 Pá, aranyom! 

♦  ♦  ♦  ♦  ♦

Ha tetszett a bejegyzés oszd meg ismerőseiddel is!

Blogom mellett kövesd saját facebook oldalam, melyre napi szinten publikálok!

Amennyiben kérdésed van, véleményed van a cikkről, oszd meg velem!