Átok vagy Áldás?

Before – After

Ha jól megnézitek medve barátunkat, láthattok rajta egy képet. Egy közös kép az egyik kezelőmmel. Igen ez a lány ott barna hajjal, rózsaszín kis vastag kötött zokniban, jobb oldalt a kis Rodeo Rudimban én volnék. Mellettem pedig az egyik kezelőm, akit rávettem, hogy közösen Rodeo rudizzunk, és így legalább nem éreztem magam kellemetlenül egy kicsit. … Tovább »

A változások folytatódnak….

Egy újabb hét telt el. A héten nem egy embertől hallottam: “Kisimult vagy!” – bevallom ez a hét sem telt el zökkenőmentesen. Úgyhogy örülök, ha nem látszódnak már rajtam a lelki gondok. Hiszen vannak. Most is oly emberben csalódtunk, akinél még a rehabon azt mondtam, hogy becsüljük meg. Visszaemlékezve, már ott is megmondták, miért ragaszkodom… Tovább »

Egy rövid szünet, és majd folytatódik minden

Kedves Blog Olvasók, és Rajongók! Jelenleg sikerült magam kicsit még jobban taccsra tenni egy gyomorrontással (és bízzunk benne, hogy nem vírussal), ezáltal pedig a blogom írása kicsit szünetel, hiszen javarészt pihenéssel töltöm az időmet. Jövőhéten ismételten megpróbálok erőre kapni és folytatni a blogom.   Eközben nagyon sok levelet és megkeresést kapok jelenleg is, és bár… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!