Átok vagy Áldás?

Csakazértis

A város elsősorban művészetével és kultúrájával ragadja magával a látogatót, Pest megyében. A Dunakanyar kapujában, a Visegárdi-hegység és a Duna találkozásánál, a Szentendrei-szigettel szemben, gyönyörű természeti környezetben található. Budapest irányából könnyen megközelíthető, kedvelt kirándulóhely. Korábban a mezőgazdasági területekhez tartozó részek legnagyobb része már beépített belterület, mint a Pannóniatelep, Püspökmajor, Pismány, Szarvashegy. Ez az a hely, ahol születtem, és ahol jelenleg is élek…. Tovább »

Haza, végleg! Juhéjjjjjjjjjjj!

December 1. Hétfő. A nagy vizit után elmondhatom, hogy szerdán, vagyis december 3-án végleg hazaengednek.  Ugye látjátok, sokat nem kellett erre várni?! 🙂  A nagy viziten mindenki megjelent, és kérdezték, hogy ment a hétvége otthon. A lépcsőzés fel a negyedikre, stb. Mondtam, hogy viszonylag egész jól. S jött a reakció: akkor engedjük haza.  Már csak… Tovább »

Kötelezően “köszönő levél” ….

A hétvégén mindent amit úgy gondoltam hazahoztunk. Valahogy volt egy érzésem, hogy sokat már nem leszek a rehabon. Egyrészt a célkitűzés azt volt, hogy Karácsonyra már otthon legyek, de valahogy éreztem, hogy ez akár hamarabb is megtörténhet. Minden már “feleslegesnek” vélt dolgot összepakoltam a hétvégére. Minél kevesebbet kelljen távozásomkor hazavinni, pláne, hogy nem tudom mikor… Tovább »

Hazatéresem előtti otthoni hétvége :)

2014. november 28.  Fura, még 1 hónappal ezelőtt AMS betegszállítós srácok hoztak fel a negyedik emeletre, és lakáson belül kerekes székkel mozogtam. A mai nap a barátnőmék hoztak haza kocsival a rehabról, és saját erőmből illetve még a bottal pihenés nélkül megmásztam a negyedik emeletet. Az az érzés, hogy saját magam lábán úgy ahogy de… Tovább »

Nyuszi hopp hopp :)

Kedves Blog Olvasók!   Kellemes Húsvéti Ünnepeket, a hölgyeknek sok locsolót az uraknak pedig jó tojásgyűjtést kívánok!    /Tőlem nem meglepő módon pedig a Húsvéti hétvégét nem töltöm otthon, hanem inkább egy kedves ismerősöm születésnapját fogjuk a mai napon ünnepelni, illetőleg ilyenkor aktuális a kihalt mozik világa is, hiszen nincs tömegnyomor :)/  Boldog Nyuszit! ... Tovább »

Feltöltődésen :)

Blog lakók figyelem! Elnézést kell kérnem ismét! Az elmúlt 2-3 hétben ismételten az orvosokat látogattam meg. Tüszős torok gyulladásommal, ügyintézésekkel, apukám teljes körű kivizsgálásaival telnek a napjaink. Közben a jelenlegi kezelőim is jönnek még tornásztatni, illetőleg ért némi ajándék az élettől is 🙂 Valamint készülők a kontroll vizsgálatomra is, amely április 9-én a Pécsi Klinika… Tovább »

Roli az új barátom :)

November negyedike és mi már rolátor segítségével tanulunk újra járni. Emlékszem néha “Adonisom” úgy szólt rám, hogy hova sietek vele, de hát gurul és ami gurul az nálunk egyenlő a sebességgel, és a száguldozással. Na jó azért tény, óvatosan közlekedtem vele. Remek találmány, mert ha az ember fárad, és nem nagy a hátsója, akkor rá… Tovább »

November….

Kis kitérő után újra itt, hogy folytassam a blogom, és megosszam Veletek a történetem. Mint láthatjátok nemcsak a múlt eseményeit tárom fel elétek, hanem a jelen eseményeiből is hozok kis szemezgetni valót. Egyáltalán nem könnyű ezzel az egésszel együttélni. Szeretek róla beszélni, mert igen is úgy vélem, hogy tudja meg a nagy világ, hogy léteznek… Tovább »

Egy kis kitérő… aztán újra folytatom a történetem.

Kis szösszenet a jelenlegi mindennapos életemből, és azért, mert ezekkel a gondolatokkal az egész betegség alatt meg kellett bírkóznom. S lássátok, hogy most sem könnyebb…. Hajnali 2 óra. Még sem bírsz aludni. Tegnap időben lefekszel, mert tudod a mai nap hosszabb út vár rád, hosszabb, mint egyik szobából a másikba sétálni, vagy tornázni egy órát…. Tovább »

“Hogyan húzzuk fel a zoknit?” :)

Október utolsó napja. Hajnali 4… de rég volt már h nem bírtunk aludni. Agyalás, kattogás. Miértek keresése. Véletlenek játéka, amiről tudod h nincs. Hogyan tovább? Mintha hirtelen minden megint egyszerre történne. De javu. Csak most már erősebb vagy. Tudod az utad folytatni kell. Összehoznak elválasztanak. Megmaradnak eltávolodnak. Kötődsz s kötődnek hozzád. Megszokások amik egyszer elmúlnak. … Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!