Átok vagy Áldás?

Varázslatos utazás völgyeken-dombokon-hegyeken

“Az élet sokféleképpen próbára tudja tenni az ember kitartását: vagy azzal, hogy nem történik semmi, vagy azzal, hogy minden egyszerre történik.” /Paulo Coelho/ Bevallom igen egy nagy Coelho fan vagyok. Jó azért nem a fanatikus fajta. Nem véletlen, hogy a jelenlegi élethelyzetemre most tőle idéztem. Egyszer valamikor nagyon régen már fogalmam sincs melyik újság kis könyvajánlós részénél… Tovább »

Adj időt magadnak

Nem kell ahhoz nagyobb csapás érjen minket, hogy úgy érezzük elvesztünk. Nem tudjuk merre és hogyan menjünk tovább. A téli időszak az, mikor mindenkit, egy picit a hideg, az időjárás szeszélyes kiszámíthatatlansága, a napszakok sötétségbe burkolózása felemészt. Minden porcikánkkal alig várjuk a tavaszt, a nappalok hosszabbodását, a napfényt, és valamit még, amit hiszünk, hogy mindezzel… Tovább »

Múló kapcsolatok

Az életem egy nehezített pálya. Ezt már a gyerekkorom óta tudom. Nekem nem potyog semmi az égből csak úgy, mindenért meg kell küzdenem. Azonban vannak dolgok, amikért egyszerűen nem fogok. Ilyenek a barátságok, vagy az azoknak vélt kapcsolatok.  Bajban ismerszik meg ki az igaz barát. – ismeri mindenki a mondást.    Most tegye fel mindenki… Tovább »

“Bátran felvállalod önmagad!”

“Általában meglepődnek az emberek, hogy milyen sok minden kiolvasható a lóval való együtt dolgozásból, amelyből őszinte, érdekmentes visszajelzést, megerősítést és felismerést kapsz önmagadról, ösztönös viselkedésedről.” – olvasható Udvarhelyi Hajnival készített interjúmban, mikor arról kérdeztem, hogy mi vár rám az általa megtartott lovas tréningen.  Az interjúhoz kattints ide. A mostani posztomban szeretném veletek megosztani az általam… Tovább »

Az élet ma is megkínált egy zamatos gyümölcsével. 

“Egy jó harcos nem tökéletes, nem győz mindig, nem sérthetetlen. A jó harcos nagyon is sebezhető… ez teszi igazán bátorrá.” /A békés harcos útja/ Ha őszinte akarok lenni, akkor az eredeti posztom témája az lett volna, hogy “amikor támadnak a bacik“, de a nap eseményei leginkább arra sarkaltak, hogy azt írjam ki “a blogon átmeneti… Tovább »

Nyílt levél egy reggeli rádióműsornak, ahol kifigurázzák a Ritkákat!

Őszintén mit várjunk mi el a társadalomtól, ha egy reggeli rádió műsorban témaként feljött napi hír kapcsán, abból a műsorvezetők egy szerintük jó kis poént kovácsolnak? Hogyan lehet azt megengedni, hogy legyen bármennyire vicces számukra – bár szerintem inkább érdekes, mint vicces lenne ámblokk a társadalom számára- egy hír, utána olvasva még be is mondják,… Tovább »

Szerelemnap, vagy mégsem?

Az évben több olyan ünnepnapunk is van, mikor remekül meg lehet játszani és elő lehet adni a nyilvánosságnak, vagy ha tetszik a világnak, hogy mi mennyire is szeretjük a másikat. Tipikus ilyen ünnep most februárban a Bálint nap, vagyis amit átvettünk a Valentin nap. A szerelmesek napja. Na meg anyukám családjának a vezeték névnapja. Igen,… Tovább »

Mikor a saját testtartásodtól is tériszony kerülget

Elolvasva a címet, azt hinnéd, hogy “Na, ez is tutira meghibbant!“.  Hogyan is lehet a saját testtartásomtól tériszony? Mindjárt levázolom neked, és elmagyarázom. Előbb azonban térjünk ki arra a sokszor visszatérő kérdésre, amit oly régóta hallgatok az átlag laikusoktól…   Miért nem tudod a feladatokat otthon végezni?    2014. májusától egy jó ideig volt aktív… Tovább »

Emberségből elégtelen.

Sosem fogom megérteni azt fajta személetmódot, mikor a hasonlók ahelyett, hogy segítenék egymást, támogatnák egymás útjukat, inkább egymásnak ásnak gödröket. Nem elég, hogy a társadalom nagyobb rétegei figyelembe sem veszik a különböző betegségben levőket, legyen szó autoimmun vagy nem autoimmun betegségről; de akkor még hogy néha jobb legyen a kedély állapotod a hasonló társad döf… Tovább »

Kérlek, vedd figyelembe

Egy hölgy nemrégiben megkeresett azzal, hogy szeretne bizalmasan kérdezni a gyógyulásról, majd leírta, hogy mi a saját betegsége. Fontos megemlítenem, hogy párhuzamosan egy másik blogger társamat is megkereste ugyanazzal, amivel engem is. Hozzá már közelebb áll a hölgy betegsége, hiszen ugyanazt élik át, vagy még sem? Lehet két egyforma szervezet? Nem. Hasonló van csupán. Hasonló… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!